A nyugat-európai válságkezelést bírálja Orbán

Vágólapra másolva!
Keményen kritizálta Orbán Viktor Fidesz-elnök Nyugat-Európát, amely szerinte felmondják a "Közép-Európával kötött történelmi megállapodást" a válságkezelési gyakorlatával. Orbán úgy véli, hogy hátrányos helyzetbe kerülnek a kelet-európai bankok, és ez a Nyugat hibája.
Vágólapra másolva!

Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Bécsben. A Fidesz elnöke a Húsz évvel 1989 után című pódiumbeszélgetésen vett részt a Burgtheaterben. A rendezvény a Vita Európáról című, három részből álló beszélgetéssorozat első felvonása volt.

"A Közép-Európával szembeni pénzügyi protekcionizmus az, ahogy a nyugati országok a válságot kezelik" - jelentette ki Orbán. - A nyugat-európai bankok államosításával, pénzügyi megsegítésével hátrányba kerültek a közép-európai pénzintézetek" - állította a Fidesz-elnök.

A Fidesz-elnök szerint a Nyugat- és Közép-Európa közötti megállapodás felmondását jelenti, hogy a nyugati tulajdonosok nem juttatnak pénzt az itteni leánybankoknak, miközben "amíg a hasznot hozta a (magyar) bankrendszer, addig a profitot mindig zsebre tették". A közép-európai vezetők arra várnak, hogy választ kapjanak arra a kérdésre: továbbra is a nyitott gazdaság fenntartása mentén halad-e az Európai Unió, vagy pedig mindenki visszatér a protekcionista politikához - hangoztatta Orbán.

Az MSZP üdvözli, hogy "egy mondat erejéig" Orbán Viktor megtámogatta azt, amit a kormány a válság ügyében hónapok óta képvisel - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnap az MTI-nek. A szocialista politikus két elemet említett: azt, hogy a válságot nem lehet csak az eurózónán belül megoldani, illetve, hogy az állami támogatásban részesült külföldi bankok felelősséggel tartoznak magyarországi leánybankjuk iránt.

Orbán az Inforádiónak adott interjújában is megfogalmazott hasonló kritikát. Szerinte most arra van szükség, hogy a külföldi kézben lévő bankok magyarországi leánybankjai pénzt, méghozzá eurót kapjanak az anyabankoktól, "különben a gazdaságot nem tudjuk finanszírozni". Szerinte emellett "azoknak a bankoknak az esetében, amelyeknek nincs anyabankjuk, de a nem euróövezethez tartozó országokban működnek (mint például az OTP), tegyék lehetővé, hogy az euróövezethez tartozó államok bankjaival azonos feltételekkel juthassanak euróhoz az Európai Központi Banktól".

Orbán úgy véli, hogy "ma az a helyzet, hogy hátrányosan diszkriminálnak bennünket: nem fogadják el azokat a fajta papírokat fedezetképpen, mint amelyeket gond nélkül elfogadnak az eurózónához tartozó államok bankjaitól". Hozzátette, hogy ezt a különbséget meg kell szüntetni, mert ez a magyar és a többi közép-európai nem euróövezeti gazdaságot komoly veszélyekkel fenyegeti.