Három fővárosi lottózót is kiraboltak csütörtök este

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Három lottózót raboltak ki csütörtök este, szinte egy időben Budapesten. Mindhárom esetben fegyvernek látszó tárggyal vitték el zsákmányukat az eltakart arcú elkövetők, akiket nem tudtak feltartóztatni.A főváros I. kerületében a Fő utcában, Csepelen, illetve a Villányi úton történtek a rablások. Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője szerint egyik helyről sem vittek el néhány ezer forintnál többet. A lottózókat ugyanis időzáras páncélszekrényekkel szerelték fel, az alkalmazottak nem tudták volna átadni az ott lévő pénzt.