Feljelentették a pályázatíró céget a megvezetett önkormányzatok

Vágólapra másolva!
Több tucat, egyes becslések szerint akár negyvennél is több önkormányzat járhatott pórul egy pályázatíró céggel, amely segítséget ígért nekik vissza nem térítendő támogatás megszerzéséhez sokmilliárdos csatornafejlesztéseikhez - írja a Népszabadság. A MeH egyik államtitkára kifejezetten ajánlotta a céget a településeknek, igaz, azt ajánlotta, tájékozódjanak, mielőtt szerződnek velük.
Vágólapra másolva!

Becslések szerint az elmúlt években százmilliós nagyságrendben csalhatott ki pénzt több tucat önkormányzattól a RoBa Kft. azzal az ígérettel, hogy segítenek százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást szerezni csatornafejlesztési beruházásaikhoz nyugat-európai forrásokból - írja a Népszabadság.

A települések a cégnek előre kifizették a pályázat megírásáért kért összeget, esetenként ez meghaladta a húszmillió forintot, a támogatás azonban soha nem érkezett meg. A lap szerint van olyan település, amely öt éve fut a pénze után. A bizalmukat erősítette, hogy a konstrukciót személyesen ajánlotta a képviselő-testületeknek Nemcsók János, a MeH akkori államtitkára. Nemcsók ugyanakkor arra kérte az önkormányzatokat, hogy alaposan tájékozódjanak, mielőtt megbíznák a céget.

A RoBa Millenium Kft. január végére ígérte az első támogatási szerződések megkötését, ehelyett az önkormányzatoknak egyelőre csak további ígéreteket kaptak. A RoBa jogi képviselője, Zakor Mária ügyvéd nem volt hajlandó nyilatkozni a lapnak. Nemcsók János is elutasította, hogy nyilatkozzon arra hivatkozva, hogy még mindig bízik abban, a kft. február végéig teljesíti vállalásait.

Az önkormányzatok egy része, például Baja vagy Őrbottyán még kivár, mások azonban rendőrségi vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben. Sülysáp tavaly év végén feljelentést tett, Rád a napokban juttatja el feljelentését a hatóságokhoz.

Csecserics István, a Pest Megyei Főügyészség helyettes vezetője a lapnak elmondta, hogy Sülysáp feljelentése alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly december 1-jén rendelt el nyomozást jelentős kárt okozó csalás miatt ismeretlen tettes ellen. A Hajdú-Bihar megyében ugyanilyen jogcímen zajló nyomozás áprilisban zárulhat le - mondta a megyei főügyészség helyettes vezetője, Jónásné Pocsai Edit. A nyomozás jelenlegi állása szerint külföldi cégek magyarországi, de törvénytelen pénzkihelyezéséről, hamis okiratok alapján történt váltókibocsátásokról van szó, amelyeknek számos érintettje is van a RoBa Kft.-n kívül is.