Vágólapra másolva!
Megingathatja az egészségügyi intézmények költségvetését a forint gyengülése legkésőbb június-július környékén - írja a Népszabadság. A lap szerint valutáért beszerezhető orvosi eszközök drágulása miatt a rendszer finanszírozhatatlanná válhat, és ez ellen a kórházak legfeljebb az ellátás szűkítésével védekezhetnek.
Vágólapra másolva!

Akár 15-20 százalékos drágulás is bekövetkezhet az idén az orvosi segédeszközök piacán, ami gondot okozhat a kórházaknak az eszközök beszerzésénél - írja a Népszabadság. A lap szerint az elmúlt hetek devizaárfolyam-változása okozta a drágulást, a kórházak azonban az ellátásért járó OEP-díjból nem tudják kifizetni a tavalyinál magasabb árat. Szakértők már tavaly év végén figyelmeztettek arra, hogy a forint-euró árfolyam ingadozása súlyos gondokat okozhat az ellátórendszerben, mert egyre többe kerülnek majd a gyógyításhoz szükséges anyagok, vegyszerek és egyéb eszközök. Ezen a piacon ugyanis mindent valutáért kell beszerezni.

A lap szerint a probléma június-júliusra az egész intézményrendszert elérheti. A helyzet azonban egyelőre az egészségügyi intézmények mintegy felét érinti, mivel az orvostechnikai szövetség becslése szerint a kórházi piac ötven százaléka egyelőre kedvezőbb helyzetben van. Ezek az intézmények korábban úgynevezett közbeszerzési szerződéseket kötöttek, aminek lényege, hogy az intézmény megpályáztatja a beszállítókat, és kikötheti, hogy az adott áron adhat még további megrendeléseket.

A lap szerint, ha az intézmények nem kapnak több pénzt az OEP-től, a rendszer finanszírozhatatlan lesz. Ari Lajost, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta: a valuta ára normalizálódhat, addig pedig azt ajánlja, hogy több kórház közösen szerezze be az eszközöket, mert úgy az ár lenyomható. Szerinte az is járható út, ha a műszerek területén - ahol csak lehet - "a Mercédeszeket Trabantokra cserélik".