Újabb embert fogtak el a Cozma-ügyben

Vágólapra másolva!
Elfogtak egy 47 éves férfit a Cozma-gyilkossággal összefüggésben. B. Csabát Zalaegerszegen vették őrizetbe a rendőrök, innen Veszprémbe viszik, ahol kihallgatják. A kihallgatás után döntik el, hogy meggyanúsítják-e a férfit - ha igen, akkor ő lesz a Cozma-ügy ötödik gyanúsítottja. Két másik, Ausztriában őrzött gyanúsítottat gyorsított eljárásban, már pénteken átadnak az osztrák rendőröknek.
Vágólapra másolva!

Elfogták a veszprémi Cozma-gyilkosság ötödik lehetséges gyanúsítottját, B. Csaba 47 éves zalaegerszegi lakost - közölte a Veszprém megyei rendőrség. A férfit a veszprémi nyomozók állították elő Zalaegerszegen, a helybeli rendőrök közreműködésével.

B. Csaba az ötödik ember, akit a rendőrség a veszprémi gyilkossággal összefüggésben fogott el. Hivatalosan még nem gyanúsították meg, Veszprémbe szállítják, ahol kihallgatják majd. A kihallgatás után dől el, hogy gyanúsított lesz-e - ha igen, akkor a férfi lesz az ügy ötödik gyanúsítottja - mondta az [origo]-nak Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az MTI rendőrségi információja szerint a zalai hatóságok előtt nem ismeretlen a most elfogott férfi, aki korábban volt már büntetve, bár ezt szerdán hivatalosan sem rendőrségi, sem bírósági források nem kívánták megerősíteni. A Zalai Hírlap internetes kiadása szerint is régóta ismert rendőri körökben B. Csaba, akinek nemcsak a Zalaegerszeghez tartozó Pózván, hanem Tatabányán is volt bejelentett lakcíme. A férfi állítólag rokonságban is áll a korábban már letartóztatott gyanúsítottak egyikével.

A lap szerint a 47 éves férfi egyebek mellett csalásért, kerítésért volt büntetve, és jelenleg életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik ellene eljárás. A 180 centiméter magas, kopasz B. Csaba ugyanis újabban védelmi pénzekkel foglalkozik, és egy zalaegerszegi, illetve Balaton-környéki szórakozóhelyek ellenőrzése kapcsán indult vita során karddal vágta meg ellenfele combját.

A Cozma-gyilkosság két osztrák őrizetben lévő gyanúsítottját, R. Sándort és N. Győzőt pénteken adják át az osztrák hatóságok a magyar nyomozóknak - közölte Váradi Piroska. Váradi arról nem nyilatkozott, hogy melyik határátkelőnél és hány órakor adják át a két férfit a veszprémi rendőröknek.

A február 8-án hajnalban Veszprémben elkövetett gyilkossággal kapcsolatban gyanúsított R. Sándort és N. Győzőt még aznap fogták el az osztrák rendőrök Ausztriában, az A2-es autópályán, amint épp Olaszország felé tartottak. A két férfi a múlt héten a grazi bíróságon beleegyező nyilatkozatot tett arról, hogy a kiadatásukat gyorsított eljárásban lefolytassák.

Feltételezett bűntársuk, Sz. Iván a múlt csütörtökön éjszaka önként jelentkezett a veszprémi rendőrségen, őt már előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Hétfőn elfogták a fővárosban a bűnügy negyedik gyanúsítottját is, a 32 éves budapesti P. Gábort.

A veszprémi Patrióta lokálban február 8-án hajnalban keveredett szóváltásba egy nagyobb társaság az MKB Veszprém ott szórakozó kézilabdázóival, majd a klub román játékosát, Marian Cozmát eddig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták.

A rendőrség szerint a tanúvallomások egyértelműen azt igazolják, hogy R. Sándor szúrta le Cozmát. A bűncselekményben a sporttársuk segítségére siető Ivan Pesic, a klub és a horvát válogatott kapusa életveszélyes sérülést szenvedett (egyik veséjét el kellett távolítani), Zarko Sesum veszprémi irányító, szerb válogatott pedig súlyos arc- és szemsérülésekkel került kórházba. Ő már kedden elhagyhatta a kórházat.