Rendőröket ütött és karmolt egy férfi Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
Rendőrökre támadt egy férfi Nyíregyházán, akiről volt élettársa azt állítja, hogy elrabolta tőle két gyereküket. A férfit pszichiátriára szállították, miután azzal fenyegetőzött, hogy megöli a nőt és saját magát is.
Vágólapra másolva!

Egy 35 éves férfi hétfőn rátámadt két rendőrre Nyíregyházán, egyiküket megütötte, a másikat megkarmolta - közölte az MTI-vel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője, Fülöp Gergely. Hozzátette: az agresszív férfit könnygáz és testi kényszer alkalmazása után megbilincselték és előállították.

A rendőrök azért intézkedtek a férfivel szemben, mert bejelentést kaptak korábbi élettársától - derül ki a rendőrségi közleményből. A nő szerint a férfi elvitte két kiskorú gyermeküket és nem volt hajlandó visszaadni őket. Fülöp Gergely szerint az incidens idején a nő is jelen volt, és a férfi őt még a rendőrök előtt is megöléssel fenyegette.

Mivel az eljárás során a férfi azt hangoztatta, hogy végez volt élettársával és magával is, ezért a pszichiátriára szállították orvosi ellátásra - közölte a szóvivő, aki hozzátette, hogy az édesanyát és két gyermekét a rendőrök átmeneti anyaotthonban helyezték el, s értesítették a történtekről a gyermekjóléti szolgálatot.