Súlyos balesetek voltak Budán a csúszós utakon

Vágólapra másolva!
Súlyos balesetek voltak Budán a havas, csúszós utakon hétfő este. Egy órán belül öt autó ütközött össze, három helyszínen. Két ember súlyosan megsérült. A hétfő délutáni havazás miatt lelassult Budapest közlekedése, volt, ahol hóekével kellett az útról a havat eltávolítani.
Vágólapra másolva!

Három súlyos baleset is történt hétfő este Budán alig egy óra alatt a havas, csúszós utakon - közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A XI. kerületben az Egér úton, a 7-es főút és a Kőérberki út között egy Suzuki, egy Renault és egy Chrysler ütközött. Két embert vittek kórházba, egyikük súlyosan megsérült.

A Budafoki úton, a Kondorosi úti kereszteződésnél egy Opel a járdára hajtott és kidöntött egy lámpaoszlopot. A sofőr könnyebben sérült. Nem sokkal később út menti lámpaoszlopnak ütközött egy Chevrolet a 6-os főút XXII. kerületi szakaszán. Az oszlop a kocsira dőlt, amelynek vezetője súlyosan megsérült.

A hétfő délutáni havazás után lelassult Budapest közlekedése, de járhatatlan út nem volt. A közterület-fenntartó folyamatosan dolgozik az utak tisztításán - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt (FKF) és a Fővinform.

47 géppel sózzák, tisztítják az utakat, de az este 6 órás műszakváltást követően az összes - hetven munkagép - is az utakon lesz az erős havazás miatt - közölte Horti Zsófia, az FKF szóvivője. A külső kerületekben volt ahol hóekével kellett az útról a havat eltávolítani. Először a főutakat és a tömegközlekedési utakat, a hidakat, a felüljárókat, az egészségügyi intézményekhez és a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető utakat tisztítják meg, a mellékutakra később következnek.

Pongrácz Dániel, a Fővinform ügyeletese szerint a főváros útjai a legtöbb helyen nedvesek, csúszósak, a hegyvidéki utak pedig havasak. A belvárosban, a Budapestre bevezető utakon, a Margit- és Erzsébet hídon torlódnak a járművek, lelassult a közlekedés.

Az ICI Interaktív Meteorológia szerint az ország közel kétharmadán esik a hó. Sokfelé kiadós mennyiség várható, most a főváros sem marad ki. Kedd délelőtt országszerte várható kiadós havazás, sőt ismétlődő jelleggel estig előfordulhat hóesés, a délután megerősödő szélben helyenként hófúvásra is készülhetünk. Ekkor időnként már elvékonyodik a felhőzet. Szerdától átmenetileg csökken a csapadékhajlam, csütörtök és péntek hajnalban -15 fokos hideg sem kizárt.