A Cozma-ügyben vitázik a bíróság a főkapitánnyal

Vágólapra másolva!
A veszprémi bíróság hétfői közleménye szerint nem igaz, amit Bencze József országos rendőrfőkapitány korábban állított a Cozma-gyilkosság ügyében kiadott európai elfogatóparanccsal kapcsolatban. Bencze azzal indokolta a késlekedést a parancs kiadásával, hogy nem tudta a rendőrség elérni az illetékes bírót, a bíróság szerint viszont a rendőrség meg sem próbálta felhívni telefonon az ügyeletesüket.
Vágólapra másolva!

Kifogásolhatónak tartja a Veszprém Megyei Bíróság Bencze József országos rendőrfőkapitány nyilatkozatait a Marian Cozma-gyilkossággal kapcsolatban - derül ki a bíróság hétfői közleményéből.

Bencze a múlt héten a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén azt mondta, hogy a veszprémi kézilabdázó "feltételezés szerinti gyilkosai" ellen azért adta ki késve a rendőrség az európai elfogatóparancsot, mert "a veszprémi városi bíróság bíráját a rendőrség órákon át nem tudta elérni", a döntéshez tehát nem találtak bírót. Bencze a sajtónak is így nyilatkozott.

A bíróság hétfői közleménye "szerencsétlen dolognak" nevezi, hogy "a rendőrség és a bíróság egyébként jó együttműködését egy olyan rendőri vezetői nyilatkozat zavarja meg, amely szükségtelen és tartalmát tekintve is kifogásolható". A közlemény szerint a Veszprém Városi Bíróság a hétvégi ügyeleti beosztást minden esetben megküldi a megyei rendőr-főkapitányságnak, a városi kapitányságnak, valamint a megyei főügyészségnek és a városi ügyészségnek is. Az ügyeleti beosztás tartalmazza a bíró nevét és elérhetőségét, így a vele való kapcsolat a nap bármely szakában felvehető - írta a bíróság.

A közlemény szerint nincs nyoma, hogy az adott esetben a rendőrség ezt megkísérelte volna, a bíró telefonján ugyanis nem volt nem fogadott hívás, és nem érkezett a rendőrségtől telefonhívás a megyei és városi bíróság éjjel-nappal működő porta- és telefon-szolgálatára sem, ráadásul "több bírósági vezető mobilszáma is a rendőrhatóság rendelkezésére áll, de ezekre sem érkezett jelzés".

A bíróság szerint a bíró a legelső jelzést arról, hogy európai elfogatóparancs kiadása szükséges, "az ügyeletes ügyésztől kapta február 8-án, 19 óra 20 perckor". A bíró ezután felvette a kapcsolatot az ügyeletes ügyésszel és "az elfogatóparancs kiadása iránti intézkedés megtörtént" - áll a közleményben.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épülete egyébként, mintegy 20 méternyire van csak a veszprémi városi bíróságétól, így bármelyik rendőr egy perc alatt elérhette volna a bírósági porta- és telefonszolgálatot - mondta Horváth György, a Veszprém Megyei Bíróság elnöke hétfőn. Horváth szerint a szolgálat riasztotta volna a bírót, ha esetleg "akadályoztatása miatt a rendőrségi hívást nem észlelte volna".

Bencze József országos rendőrfőkapitány az üggyel kapcsolatban soron kívüli vizsgálatot rendelt el, ugyanis állítása szerint őt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese informálta a körözés kiadásának körülményeiről. A vizsgálat még tart - közölte Beleznay Ágnes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn, hozzátéve, hogy arról különben sem ők, hanem az ORFK szóvivői nyilatkozhatnak.