Tagadja bűnösségét a Cozma-gyilkosságban Sz. Iván

Vágólapra másolva!
Pénteken kihallgatták a Cozma-gyilkosság két, Ausztriában őrizetben lévő gyanúsítottját. Ha beleegyeznek, akár tíz napon belül hazaszállíthatják őket. Az ügy harmadik gyanúsítottja, Sz. Iván önként jelentkezett a rendőrségen nem sokkal csütörtök éjfél előtt. A férfit közel hét órán keresztül hallgatták ki, és ennek során ő tagadta bűnösségét a gyilkosságban, de azt elismerte, hogy a helyszínen volt, és részt vett garázdaságban.
Vágólapra másolva!

Pénteken kihallgatja a bíróság Grazban a veszprémi kézilabdások elleni támadás két gyanúsítottját, a sárbogárdi R. Sándort és a budapesti N. Győzőt - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Váradi Piroska. A gyanúsítottak beleegyező nyilatkozata esetén akár 10 napon belül is Magyarországra szállíthatják őket - tette hozzá. Ha nem járulnak hozzá a gyorsított eljáráshoz, akkor az átadásukról az elfogásukat követő 60 napon belül kell döntenie a bíróságnak, és a döntést követő 10 napon belül lehet haza szállítani őket.

A szóvivő azt is elmondta, hogy az ügy harmadik gyanúsítottjának, az enyingi Sz. Ivánnak- aki csütörtökön éjfél előtt adta fel magát a veszprémi rendőrségen - kezdeményezik az előzetes letartóztatásba helyezését, amelyről majd - az ügyészség indítványára - a bíróság dönt 72 órán belül.

A garázdaságot nem tagadta

Csütörtökön éjfél előtt néhány perccel jelent meg ügyvédjével a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon Sz. Iván, aki a vasárnap hajnalban Veszprémben elkövetett gyilkosság egyik gyanúsítottja. A 27 éves férfit a rendőrség azonnal őrizetbe vette. Az ügyvéd mellett a "szűkebb család" is elkísérte a férfit a kapitányságra - fogalmazott az [origo]-nak Csányi Zoltán, a megyei főkapitányság helyettes szóvivője. Csányi szerint Sz. Iván őrizetbe vétele után mintegy fél órával megérkezett több nyomozó, és megkezdődött a kihallgatás, amely körülbelül reggel hét órakor ért véget.

Sz. Iván ügyvédje, Drescher Ivor elmondta, hogy védence érdemi vallomást tett, nem tagadta, hogy a helyszínen járt és azt sem, hogy esetlegesen garázda cselekményben részt vett, de nem ismerte be a terhére rótt emberölést, az életveszélyt okozó testi sértést és a súlyos testi sértést. Vallomása szerint nem is látta, hogy ezeket a bűntetteket ki követte el.

Az MTV reggeli műsorában Bolcsik Zoltán Veszprém megyei rendőrfőkapitány megjegyezte, nem lepődött meg azon, hogy Sz. Iván feladta magát, a rendőrfőkapitány szerint ugyanis a gyanúsított tisztában lehetett vele, hogy "nincs hova mennie". Bolcsik szerint sokat segített például az, hogy a médiában gyakran bemutatták a férfi arcképét. Drescher Ivor szerint mindenképpen az volt a jobbik megoldás, hogy eddig bujkáló Sz. Iván feladta magát a rendőrségen és vallomást tett, hiszen még ha hosszú előzetes letartóztatással kell számolnia, akkor is megpróbálja magát tisztázni.

Megírta előre

Korábban levelet írt a szüleinek Sz. Iván - közölte csütörtökön a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Németh-Kész Mónika. Miután tudomást szereztek a küldeményről, a Fejér megyei rendőrség elkérte a szülőktől a levelet, és továbbította azt a nyomozást irányító Veszprém Megyei Rendőr-főkapitánysághoz. A levél tartalmáról a rendőrségi szóvivő nem adott a tájékoztatást.

Az MTI egy magát megnevezni nem kívánó enyingi lakostól úgy tudja: a levélben Sz. azt írta, hogy a bűncselekményt nem ő követte el, ő csupán rosszkor, rossz helyen volt ott, és fel fogja adni magát a rendőrségen.

Derzsy Péter alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője a Veszprém megyei napilap, a Napló online-kiadásának csütörtökön azt mondta, hogy a levelet a szökésben lévő Sz. Iván szüleinek udvarára dobták be Enyingen, de azt egyelőre nem tudni, hogy ki írta és igaz-e a tartalma.

Panelházat kutattak át utána

A rendőrség csütörtökön átkutatott egy székesfehérvári tízemeletes panelházat Sz. Iván után, de nem találták meg. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság jelzést kapott, hogy a férfi a palotavárosi Sziget utca egyik tízemeletes épületének egyik lakásában tartózkodik. A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, de a gyanúsított nem tartózkodott a lakásban - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán is kapott már egy bejelentést, amely szerint a nemzetközi körözés alatt állt férfi Székesfehérváron van, és egy megadott típusú és rendszámú gépkocsival közlekedik. Az autót egy fehérvári kórház közelében állították meg és ellenőrizték, de Sz. Iván nem volt a kocsiban.

A rendőrség annak ellenére futott kétszer lyukra, hogy Derzsi Péter alezredes, a Cozma-gyilkosság nyomozásának vezetője kedden, az MTV Nap-kelte című műsorában azt mondta: a rendőrségnek "rengeteg információja" van Sz. Iván hollétéről. Két társát még vasárnap fogták el Ausztriában, Sz. Ivánt azonban nem találják.

Forrás: MTI
A XIII. kerületben megtalálták az egyik gyanúsított autóját

A Veszprém Megyei Rendőrkapitányság csütörtökön közölte, hogy megtalálták viszont az egyik, jelenleg Ausztriában fogva tartott gyanúsított autóját, egy X5-ös BMW-t. A kocsi Budapesten, egy XIII. kerületi tömbház mélygarázsában volt. A rendőrség szerint több más autó közt ezzel a kocsival mentek Veszprémbe vasárnapra virradó éjszaka a gyanúsítottak és társaságuk többi tagjai, és ezzel is távoztak.

Nyomozzák, hogy ki késlekedett a körözés kiadásával

Soron kívüli vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány, hogy feloldják az ő és a Veszprémi Városi Bíróság elnökének nyilatkozatai közötti ellentmondást - közölte a rendőrség, miután a stop.hu hírportál a felek által elmondottakat közölve arról készített összeállítást, hogy miért adták ki késve a nemzetközi körözést a veszprémi gyilkosság gyanúsítottjai ellen.

A hírportál beszámolója szerint Bencze József országos rendőrfőkapitány azt állította: a február 8-án hajnalban történt gyilkosság feltételezett elkövetői ellen csak délután ötkor tudták kiadni a körözést az ügyeletes bíró elérhetetlensége miatt. A Veszprémi Városi Bíróság elnöke ezzel szemben azt állította, a bíró elérhető volt, ám senki nem kereste őt. A bíróság közlése szerint az első megkeresés 19 óra 20 perckor érkezett, így este 8-kor tudták csak kiadni a körözést.

A rendőrség közleménye szerint az ORFK vezetője a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesétől informálódott, és az ügy tisztázása érdekében soron kívüli vizsgálatot rendelt el.