Burány szerint nincs jó helyzetben MSZP

Vágólapra másolva!
Nem tervezi a lemondását az MSZP fővárosi elnöke amiatt, hogy az elmúlt hetekben két kerület szocialista polgármesterét is bűncselekménnyel gyanúsították meg. Burány Sándor erről a Népszabadságnak beszélt. A politikus szerint a szocialista párt nincs jó helyzetben.
Vágólapra másolva!

A szocialista párt most egyébként sincs jó helyzetben, erre azért nem számítottam - mondta a Népszabadságnak Burány Sándor, a fővárosi MSZP elnöke.

Burány arra utalt, hogy Hunvald Györgyöt, a VII. kerület MSZP-s polgármesterét kedden őrizetbe vette az ügyészség. Hunvaldot több VII. kerületi ingatlan áron aluli eladása miatt bűnsegédként elkövetett többrendbeli csalással gyanúsítják. Verók Istvánt, a VI. kerület MSZP-s polgármesterét több más önkormányzati szocialista képviselővel együtt januát végén egy ingatlan eladása miatt hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség.

Burány elmondta: néhány napja egy szocialista rendezvényen jelen volt Verók István és Hunvald György is. Mindketten elmondták saját álláspontjukat az ingatlanügyekről. "Mindketten úgy ítélték meg - és a jogerős elmarasztaló ítéletig nincs okom kétségbe vonni a szavukat -, hogy felelős és tisztességes döntések születtek, az ügyészség pedig téved" - mondta az MSZP fővárosi elnöke.

Ha Hunvald György előzetes letartóztatásba kerülne - erről valószínűleg csütörtökön dönt a bíróság - a fővárosban megszűnik az MSZP-SZDSZ-koalíció szavazati többsége. A MSZP ezért még kedden felszólította Hunvaldot, hogy mondjon le a közgyűlési mandátumáról. Ezzel kapcsolatban Burány azt mondta: "Nem Hunvald Györgyöt ítéltük meg, hanem azt a helyzetet, amely az őrizetbe vételével kialakult. Az ugyanis nehezen képzelhető el, hogy ha kiengedik az őrizetből - reméljük, mihamarabb így lesz -, utána, mintha mi sem történt volna, mondjuk városfejlesztési kérdésekben felszólal a közgyűlésben."

A politikus azt mondta: reméli, hogy más kerületekben nem bukkannak fel hasonló ügyek Hozzátette: azt azonban nem tudja garantálni, hogy bizonyos kerületekben ne legyenek kisebb-nagyobb belső hatalmi harcok. A fővárosi elnök közölte nem érzi magát felelősnek a két polgármester meggyanúsítása miatt, ezért nem is tervezi a lemondását. "Akkor mondok le, ha személyesen követek el olyan hibát, amely után nincs más megoldás" - fogalmazott.