Vágólapra másolva!
Nevetéssel kezdődött az őrizetbe vett Hunvald György polgármester nélkül tartott szerdai rendkívüli képviselő-testületi ülés Budapest VII. kerületében, az ellenzék az ülés elején hiába próbálta feloszlatni a testületet. Az ülésen a képviselők elfogadtak egy jelentést, amely szerint törvényes volt több ingatlan korábbi eladása - ezzel gyakorlatilag tagadják, hogy az ingatlanügyben nyomozó ügyészség gyanúja megalapozott lenne.
Vágólapra másolva!

Elfogadta szerdai rendkívüli ülésén a VII. kerületi képviselő-testület azt a tervet, amely a kerületi bérlakások 2009-es szétosztásáról rendelkezik. Ennek legérdekesebb pontja, hogy a terv bizonyos mennyiségű lakás esetében javaslattételi jogkört ad a kedden őrizetbe vett erzsébetvárosi polgármesternek, Hunvald Györgynek. Az [origo] korábban megírta, Hunvaldnak eddig is jelentős befolyása volt a lakások kiutalásában.

A helyi Fidesz-frakció úgy reagált a terv elfogadására, hogy ezzel "olyan emberre bízzák a lakásokat, aki börtönben ül". Hunvald György polgármestert, országgyűlési képviselőt kedden vették őrizetbe, mert több erzsébetvárosi ingatlan áron aluli eladása miatt csalással gyanúsítják. A szerda reggeli rendkívüli ülést már a polgármester őrizetbe vétele előtt elrendelték, többek között a költségvetés, valamint a bérlakások kiadásának tárgyalása miatt.

A rendkívüli ülésen Erzsébetváros idei költségvetése mellett elfogadott a kormánypárti többség egy jelentést is. Ez azt az ügyészségi gyanút vitatja, amely szerint a kerületben 15 házat áron alul értékesített az önkormányzat még 2003-ban, és 2004-ben. A jelentés szerint az érintett házak eladása törvényes és szabályos volt, az értékbecslések pedig megfeleltek a valós értéknek. Az önkormányzat által felfogadott ingatlanforgalmi igazságügyi szakértő szerint az eladott ingatlanok megállapított és valós értéke között a legnagyobb eltérés csak 11 százalék volt, így nem becsülték fel alul a házak árát.

A Fidesz-frakció a jelentésről szóló szavazáson nem vett részt, mert a képviselők kivonultak a teremből. Vattamány Zsolt Fidesz-frakcióvezető szerint azért, mert "ez az előterjesztés botrány, szerecsenmosdatásnak indult, de csak ez a vicc lett belőle". Hozzátette, úgy tudja, hogy a jelentés egyik készítője éppen az az ügyvéd, aki annak idején a gyanús házeladások adásvételi szerződéseit ellenjegyezte.

Nevetéssel kezdődött

"A polgármester úr akadályoztatása miatt nem tudott megjelenni" - közölte a rendkívüli képviselő-testületi ülés elején Gergely József alpolgármester, majd hozzátette: ő helyettesíti a kedden őrizetbe vett Hunvald Györgyöt. A szocialista politikus szavaira nevetés volt a válasz a hallgatóság, és egyes ellenzéki képviselők köréből. Gergely szerint Hunvald teljes mértékben ártatlan, és ebben az egész MSZP-frakció egyetért vele.

A szerdai ülés elején az MDF ismét azt javasolta, hogy a képviselőtestület oszlassa fel magát, amit Vattamány Zsolt fideszes frakcióvezető is támogatott. Kálmán Zsuzsa jegyző úgy reagált, szerinte nem lehet a korábban megállapított napirendet módosítani. Az önfeloszlatás napirendre vételéhez szükséges hét aláírásból végül csak hat gyűlt össze, ezért a képviselők nem szavaztak az indítványról. Később a kerületi Fidesz-frakció tagjai kivonultak az ülésteremből.

Az ülésen felolvasták a korábban őrizetbe vett Kardos Péter, a pénzügyi bizottság SZDSZ-es vezetőjének üzenetét. A politikus ebben közölte, lemond képviselői mandátumáról.

Újra nekifutnak a házak eladásának

A képviselők szerdán arról is döntöttek, hogy a jövőben új alapon álljon fel a gazdasági bizottság (gb). A bizottságnak kulcsszerepe van az önkormányzat vagyonát illető ügyekben, korábbi vezetője - szintén az ingatlanügy miatt - jelenleg előzetes letartóztatásban van. A jövőben a gb-ben nem lesznek külsős tagok, kizárólag kilenc helyi képviselő - döntött szerdán a testület.

A kerületi ingatlanügyben érintett több ház sorsáról is határoztak: a Dob utca 14-es ház, illetve a Király utca 25., 27. és 29. eladására új, nyilvános pályázatot írnak ki, a bíráló bizottságba ezúttal a bérlőket is bevonják majd. A Király utca 15. és 21. számú házakat társasházzá alakítják, így a bérlők megvehetik majd lakásaikat.

Tucatnyi gyanúsított

Az őrizetbe vett Hunvald Györgyöt az ügyészség több VII. kerületi ingatlan áron aluli eladása miatt bűnsegédként elkövetett többrendbeli csalással gyanúsítja. A polgármesternek, mint az eladásokról szóló előterjesztőnek, tudnia kellett arról, hogy áron alul adják el az ingatlanokat - mondta Keresztes Imre főügyész. Hunvald tagadja bűnösségét, előzetes letartóztatásáról szerdán döntenek.

A Központi Nyomozó Főügyészség két éve nyomoz erzsébetvárosi önkormányzati épületek gyanús eladása miatt. Tavaly novemberben letartóztattak két vezető helyi SZDSZ-es politikust - Gál Györgyöt, a kerület gazdasági bizottságának elnökét, valamint Kardos Pétert, a pénzügyi bizottság elnökét -, és meggyanúsítottak több magánembert az ügyben, az ingatlanokat a gyanú szerint az érintettek bűnszervezetben, egymással összejátszva juttatták magánkézre áron alul. Jelenleg összesen 12 gyanúsítottja van az ügynek a polgármesterrel együtt.

A gyanú szerint Gál egy vállalkozóval, Nagy Györggyel - az Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. résztulajdonosával - együttműködve, egy értékbecslő segítségével követett el bűncselekményeket. A nyomozás 14 önkormányzati épület eladása miatt, például csalás, vesztegetés, okirat-hamisítás miatt folyik. A tettesek az ügyészség szerint 970 millió forint kárt okoztak a kerületnek, és további 1,6 milliárdos károkozást kíséreltek meg.