Vágólapra másolva!
Ittas vezetés és hivatali visszaélés miatt vádat emeltek Kiss Ernő, a volt angyalföldi rendőrkapitány ellen. A vádirat szerint Kiss 2007 őszén szolgálati autójával ittasan nekiütközött egy parkoló autónak, felettesének viszont azt mondta, hogy a kocsiját ellopták.
Vágólapra másolva!

Vádat emelt Kiss Ernő volt XIII. kerületi rendőrkapitány ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség - közölte kedden Csecserics István, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Kiss ellen a vád hatóság félrevezetése és ittas vezetés.

A vádirat szerint a rendőrkapitány 2007. november 23-án hajnalban ittas állapotban autójával egy parkoló autónak ütközött, amelynek következtében további négy jármű is megsérült. Ezután hivatali felettesének szóban azt jelentette, hogy kocsiját éjszaka ellopták - mondta el Csecserics István.

Az ügyben még másik három rendőr ellen is vádat emeltek hivatali visszaélés miatt. A másodrendű vádlott a dandártábornok egyik rendőr ismerőse, aki megkísérelte kivonni Kiss Ernőt az eljárás alól. A harmad- és negyedrendű vádlott két rendőrjárőr, akik a helyszínen nem intézkedtek az akkori kerületi rendőrkapitánnyal szemben. Végül a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozott az ügyben.

Kiss 2003 májusától 2007. november 23-ig volt Angyalföld rendőrfőkapitánya. Vezetői megbízatását indokolás nélkül vonta vissza az országos rendőrfőkapitány. Korábban, 1994 májusában egyszer már felfüggesztették Kisst. Akkor az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdaságvédelmi főosztályának vezetői állásából kellett távoznia, mert ittasan vezette szolgálati gépkocsiját, és a Zugligeti úton egy fának rohant.

Kiss a Horn-kormány idején, 1996. szeptember 1-jétől a Központi Bűnüldözési Igazgatóságot vezette főigazgatóként, egyben az országos rendőrfőkapitány-helyettesi feladatkört is ellátta. Az Orbán-kabinet hivatalba lépésekor az ORFK bűnügyi főigazgatója lett.

E posztjáról hivatalosan egészségügyi okokból váltották le 1998. december 1-jén, azután rendelkezési állományban volt, és a Belügyminisztériumban látott el tanácsadói feladatokat. A leváltásának előzménye az volt, hogy Kiss 1998 novemberében levizelte a Teve utcai rendőrségi központot. Akkor azzal védekezett, hogy túlhajszolt életvitele miatt feszültségoldó gyógyszert szed, és ez válthatta ki azt a rosszullétet, amely miatt a Teve utcai rendőrszékház közelében "könnyítenie" kellett magán.