Vágólapra másolva!
Öt évre ítélték a tatai sortűzper vádlottját, miután a Legfelsőbb Bíróság újra lefolytatta az eljárást. Korábban ugyanis az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a férfi nem vádolható emberiség elleni bűncselekménnyel, ezért elévült a bűntett. Ezt írta felül a bíróság hétfői ítélete, amely szerint mégis kiszabható börtön. Az ítélet jogerős.
Vágólapra másolva!

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte az 1956-os tatai sortűzper vádlottját, Korbely János nyugalmazott ezredest a Legfelsőbb Bíróság - számolt be a Magyar Televízió Híradó című műsora. A vádlott által 1956-ban kiadott tűzparancs emberiesség elleni bűntett, amely soha nem évül el - mondta ki a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság. Az újabb eljárásra azért került sor, mert a 2001-ben meghozott jogerős ítélet ellen a vádlott az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely tavaly neki adott igazat. A strasbourgi bírói testület ugyanis nem találta megalapozottnak, hogy Korbelyt emberiesség elleni bűntett miatt ítélték el.

A Legfelsőbb Bíróság azonban kimondta, hogy a férfi nem emberölést, hanem emberiesség elleni bűncselekményt követett el, amikor géppisztoly-sorozattal lelőtte a tatai rendőr-főkapitányságot elfoglaló felkelők vezetőjét. Így az általa kiadott tűzparancs - amely egy ember halálát, valamint kettő sebesülését okozta - a bíróság szerint soha nem évül el, ezért hatályos a nyolc évvel ezelőtti, öt év börtönbüntetést kiszabó ítélet.

A Legfelsőbb Bíróság által 2001-ben meghozott ítélet szerint Korbely János 1956. október 26-án mintegy 15, géppisztollyal, golyószóróval, kézigránátokkal felfegyverkezett tiszt élén a tatai járási rendőrkapitányság épületéhez ment. A felkelők ugyanis korábban elfoglalták az épületet, és a rendőröktől elvették fegyvereiket. Amikor a kapitányság belső udvarán egy civil a nála lévő pisztolyért nyúlt, hogy átadja, Korbely tüzet vezényelt, s maga is elkezdett lőni.