Kizárták az MDF-ből az Almássyt támogató megyei elnököt

Vágólapra másolva!
Kizárta az MDF etikai bizottsága Balla György somogyi elnököt a párt soraiból. A politikus viszont továbbra is megyei elnöknek tartja magát és fellebbez a döntés ellen, mert nem tudott elmenni a tagságáról döntő ülésre. Az Almássy Kornél pártelnökké választását támogató Balla korábban azt állította, hogy elrabolták az elnökválasztás előtti éjszaka.
Vágólapra másolva!

Az MDF kizárta soraiból Balla Györgyöt, a párt somogyi elnökét, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) alelnökét - az etikai bizottság döntését maga az érintett közölte hétfőn. Balla György, a pártból korábban kizárt Almássy Kornél pártelnökké választását támogatatta. Akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor azt állította, hogy az MDF elnökválasztása előtti éjszaka elrabolták, és fogva tartották. Az ügyben indított rendőrségi nyomozást az elmúlt napokban hosszabbítottak meg újabb két hónappal.

Továbbra is az MDF Somogy megyei elnökének tartom magam, rajtam kívül álló okok miatt nem tudtam megjelenni a párt etikai bizottságának ülésén - mondta Balla György, aki fellebbezést nyújt be, és lehetőséget szeretne arra, hogy megjelenhessen az etikai bizottság előtt.

Egy január 27-i keltezésű, február másodikán kézhez kapott levélből értesültem, hogy kizártak a pártból. Állítólag előzőleg, január 16-án feladtak számomra egy levelet, hogy jelenjek meg az etikai bizottság előtt, de ilyen tartalmú levelet nem tudtam átvenni, mert nem voltam otthon - mondta a politikus, aki szerint az MDF vezetőit bíráló közleménye miatt zárták ki a pártból. Balla szerint azonban a kizárásának fő oka az, hogy az MDF elnökválasztási küzdelmében Almássy Kornélt támogatta Dávid Ibolya pártelnökkel szemben.

Mint mondta, az MDF etikai bizottsága nem csak őt, de az IDF elnökét, Lasztovicza Gábort és két másik alelnökét is kizárta a pártból. Balla György szerint a megyei választmány hétfőn meghallgatta őt, és a tagok vitatták az ellene hozott döntést. Ezért határozatot hoztak, amelyben azt kérik az etikai bizottságtól, hogy 15 napon belül küldje meg a megyei elnök kizárása során keletkezett iratokat - leveleket, határozatokat, tértivevényeket -, ezekből ugyanis kiderülhet, megfelelt-e az alapszabálynak és a törvénynek a fegyelmi eljárás.