Kiraboltak egy szegedi takarékszövetkezetet

Vágólapra másolva!
Nem készült felvétel a szegedi takarékszövetkezeti fiókot kirabló férfiről, aki a déli órákban rámolta ki a pénzintézetet. A fiókot biztonsági őr sem védte, a rabló pedig hamar elillant a paneltömbök között.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen férfi rabolt ki egy szegedi takarékszövetkezetet a déli órákban a Tarján városrészben. Az álarcos elkövető egy fegyvernek látszó tárggyal kényszerítette az egyik alkalmazottat a pénz átadására, majd gyalogosan elmenekült.

Az elsődleges adatok szerint a takarékszövetkezeti fiókba egy ismeretlen férfi lépett be, és arcát rögtön eltakarta egy fehér maszkkal. A 25-30 év körüli férfi kezében egy fegyvernek látszó tárgyat tartva a pulthoz lépett, s felszólította az egyik alkalmazottat, pakolja bele a pénzt - mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Miután zsákmányát megkapta, a 165-170 centiméter magas, zömök testalkatú, szabadidőnadrágot, hosszú szürke felsőt és kötött sapkát viselő férfi gyalogosan távozott - közölte az alezredes.

A fiókban az alkalmazottak mellett ügyfelek is voltak, akik a rablás után értesítették a rendőrséget, majd a férfi után eredtek, aki azonban a panelházak között eltűnt - tette hozzá a szóvivő. A takarékszövetkezetben nem volt biztonsági őr, s az esetről felvétel sem áll rendelkezésre - tudatta Pál János.

A rendőrség nagy erőkkel megkezdte, a szemlét, adatgyűjtést és tanúkutatást, s kutyák segítségével is igyekeznek az elkövető nyomára bukkanni - közölte az MTI helyszíni tudósítója.