Eredménytelen a digitális táblákra kiírt közbeszerzés

Vágólapra másolva!
Eredménytelen lett az iskolai digitális táblák közbeszerzésére kiírt NFÜ-s pályázat. Az egyik pályázó a rendelkezésre álló pénz másfélszereséért vállalta volna a munkát. A másik pedig olyan alvállalkozókat vont volna be, akiket kartelezés miatt korábban elmarasztaltak.
Vágólapra másolva!

Mindkét ajánlattevő - az IBM és a HP magyarországi leányvállalata - érvénytelen ajánlatot adott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) digitális táblák beszerzésére kiírt közbeszerzésre - közölte pénteken az NFÜ.

Az NFÜ-nek 19,2 milliárd forint állt rendelkezésre, a HP ennek közel másfélszereséért vállalta volna a szállítást. Az IBM belül maradt a limiten, de két olyan alvállalkozót - Synergon és Albacomp - vont be a szállításba, amelyet a versenytanács korábban kartellezésért elmarasztalt.

Az új közbeszerzési tendert hamarosan kiírják, így a szeptemberi tanévkezdésre megérkezhetnek a táblák az iskolákba - közölte az NFÜ.

Az iskolai digitális táblákra Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tett ígéretet még 2007-ben. A kormányfő azt mondta: "30 ezer tantermet fel fogunk szerelni tábla és kréta helyett a kétoldalú virtuális kommunikációt lehetővé tevő, a világot kinyitó, úgynevezett digitális táblákkal". A digitális táblák beszerzésének ötlete Magyar Bálint volt oktatási minisztertől származik.