Füvezett Kolompár Orbán fia

Vágólapra másolva!
Kolompár Endre még szerdán akadt fenn egy közúti ellenőrzésen, cannabis származékot találtak nála. A fiatalember pénteken nyilatkozatban kért elnézést családjától, és egyben beismerte, hogy drogot fogyasztott.
Vágólapra másolva!

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének fia az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatában elismerte, hogy kábítószert fogyasztott és ezért eljárás folyik ellene. A 24 éves Kolompár Endre egyúttal a nyilvánosság előtt is bocsánatot kért családjától.

A nyilatkozatban azt írta, hogy a média túlzóan adta hírül a vele történteket, bár elismeri, hogy valóban kipróbálta a füvet. Azonban a rendőrség nem vette őrizetbe ezért. "A rendőrséggel az ügyben mindenben együttműködöm, és a felelőtlen magatartásomért vállalom a teljes felelősséget" - olvasható Kolompár Endre nyilatkozatában.

"Most már tudom, hogy ez hiba volt, hajtott a kíváncsiság, mint nagyon sok más, velem egykorú fiatalt. Nem gondoltam át, hogy amit teszek, azzal rossz hírbe hozhatom apámat, Kolompár Orbánt, az OCÖ elnökét, mint politikust" - fogalmazott. Kolompár Endre apjától és egész családjától az eset után már bocsánatot kért, ezt újra szerette volna megtenni a széles közvélemény előtt is.

A rendőrök szerdán ellenőrizték egy személygépkocsi utasait Kiskunmajsán, és az autóból 10 gramm cannabis származék került elő. A rendőrség kábítószerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A gépkocsi egyik utasa Kolompár Endre volt.

Édesapja ellen még decemberben emelt vádat a Kecskeméti Városi Ügyészség Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt. A Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet ugyanis - amelynek szintén elnöke Kolompár Orbán - a vád szerint valótlan számlákkal igazolt egy pályázaton nyert 13 millió forint vissza nem térítendő támogatásból lehívott 7,2 millió forintot.