Meghalt a beteg egy karambolozó mentőautóban

Vágólapra másolva!
Útmenti oszlopnak ütközött, majd felborult egy beteget szállító mentőautó Győr-Moson-Sopron megyében. A balesetben a szállított beteg életét vesztette, a jármű két másik utasát kórházba szállították.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy mentőautóban szállított beteg, amikor a jármű oszlopnak ütközött szerdán a 85-ös főúton, a Győr-Moson-Sopron megyei Pereszteg térségében; ketten kórházba kerültek - közölte a rendőrség.

A megkülönböztető jelzéssel haladó mentő eddig ismeretlen okból csapódott egy út menti oszlopnak és felborult - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A járműben szállított idős beteg a helyszínen életét vesztette. A vele tartó hozzátartozóját és a mentőkísérőt kórházba szállították - közölte Kocsis Tünde alezredes.

A balesettel érintett útszakaszt, a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főúton a rendőrség lezárta, és a forgalmat eltereli.

A balesettel érintett útszakaszt a helyszínelés idejére a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főúton lezárta a rendőrség, a közlekedés szerdán dél körül állt helyre.