Kifarolt Gyurcsány a kampánycsalásból

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön gyakorlatilag kijelentette: tudomása van róla, hogy minden párt átlépi a kampányban felhasználható, törvény által előírt keretösszeget. Ez ugyan nem jár büntetőjogi felelősséggel, de a kihágást elkövető pártnak pénzbüntetést kell fizetnie. Szerettük volna megtudni Gyurcsánytól, hogy az MSZP mennyivel lépte túl a megengedett keretet és mikor fizeti be a büntetést. A miniszterelnök kitérő választ adott kérdésünkre, a kormányszóvivő nem reagált.
Vágólapra másolva!

"A pártok finanszírozásának környéke tele van ... átláthatatlan szívességekkel"

"Szembe kell menni azzal a hazugsággal, ami itt van. Valamennyi párt lényegesen többet költ, mint amelyről hivatalosan beszámol" - jelentette ki csütörtökön az Országgyűlés ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amikor arról beszélt, hogy meg kell változtatni a kampányfinanszírozási és a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályokat. A kormányfő gyakorlatilag azt állította, tudomása van róla, hogy a pártok áthágják a kampányfinanszírozást szabályozó törvényeket.

A 2006-os választási kampányra a Fidesz és az MSZP törvényesen 401 millió forintot fordíthatott, ami a képviselőjelöltekre egyenként költhető 1 millió forintból, illetve az állami választási támogatásból állt (amely akkor mindkét párt esetében 14,7 millió forint volt). Az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) benyújtott beszámolója szerint az MDF 306, az SZDSZ 364 millió forintot költött 2006-ban. A kampányfinanszírozást is szabályozó 1997. évi C. törvény értelmében, ha egy párt többet költ, mint amennyit a törvény lehetővé tesz, akkor a túlköltés összegének kétszeresét kell befizetnie a költségvetésbe büntetésül.

Gyurcsány - aki a miniszterelnökség mellett egyben az MSZP elnöke - parlamenti felszólalásából az derült, hogy szerinte a pártok átlépték ezt a küszöböt, tehát büntetést kellett volna fizetniük.

"Nem ismerek olyan pártot, amelyről azt feltételezném, hogy nem érinti ez őket"

Eddig egyetlen alkalommal fordult elő, hogy valaki büntetést fizetett kampánykeret-túllépés miatt a költségvetésnek, és akkor is elenyésző összegről volt szó - mondta az [origo]-nak Horváth Balázs, az Állami Számvevőszék főcsoportfőnök-helyettese. Az ÁSZ választási kampányokról szóló jelentéseiben egy alkalommal - 1998-ban - szerepel büntetés kampánykeret-túllépés miatt.

A kihágást Kupa Mihály korábbi pénzügyminiszter követte el, aki független képviselőként indult 1998-ban. Büntetésül 272 ezer forintot kellett befizetnie, ami a kampánykeret 136 ezer forintos túllépését jelenti. Horváth szerint a túlköltés csak véletlenül derült ki, mivel Kupa több bizonylatot csatolt a körülbelül egymilliós képviselőnkénti kerethez benyújtott dokumentumok közé, mint amennyivel még a kereten belül maradt volna. Horváth szerint a pártok egyszer sem követtek el ilyen hibát, "tudnak számolni" - mondta az [origo]-nak.

"Nem láttunk még olyat, amelyik a könyveiben túlköltött volna a pártok közül"

Az [origo] a miniszterelnök parlamenti ülést követő sajtótájékoztatóján megkérdezte Gyurcsánytól, hogy pontosan hogyan kell érteni, amit a felszólalásában mondott, illetve mennyivel lépte túl az MSZP a kampánykeretet és mikor fizeti be a költségvetésnek az ebből fakadó büntetést. Gyurcsány azonban kitérő választ adott. "Szeretném, ha önök sem játszanának énvelem, hiszen mindketten ismerjük ezeket a dolgokat" - mondta Gyurcsány, aki többek között megjegyezte, hogy az általunk feltett kérdés formális, és nem vezet sehová.

"A Magyar Szocialista Párt a törvényeknek megfelelően finanszírozza a pártot és a kampányt" - jelentette ki az [origo]-nak Nyakó István MSZP-szóvivő, akitől azt szerettük volna megtudni Gyurcsány kijelentése után, hogy az MSZP mennyivel lépte át 2006-ban a törvényben a kampányfinanszírozásra előírt határt. Nyakó annyit tett még hozzá, hogy az MSZP a törvények alapján elkészíti költségvetési beszámolóit, amelyeket benyújt az Állami Számvevőszéknek.

Még pénteken megkerestük a kormányszóvivői irodát is, hogy válaszoljanak a Gyurcsány kijelentésére vonatkozó kérdéseinkre, de se telefonon, se levélben nem reagáltak megkeresésünkre szombat reggelig.

Az Összefogás az átláthatóbb kampányfinanszírozásért mozgalom (amely a Transparency International és a Freedom House Europe kezdeményezésére jött létre és amelynek több más szervezet és újság mellett az [origo] is támogatója) becslései alapján azonban 2006-ban összesen 7,3 milliárd forintot fordítottak a választási kampányra a pártok (ami a szervezet becslései szerint 2010-ben elérheti a 15 milliárdot).

Bár a 7,3 milliárdos összeg mindössze - többek között reklámtarifákra alapozó - becslés, e között és a pártok által 2006-ban bevallott kampányköltségek között közel hatszoros a különbség. Horváth Balázs szerint mindaddig formális marad a képviselő-jelöltenként egymillió forintos határ, amíg a hiányos szabály lehetővé teszi, hogy a párttól függetlenül mások is szabadon költhessenek a jelöltre. Ezt az ÁSZ nem is ellenőrizheti, mert csak a jelölő szervezetnél van ellenőrzési jogköre.

Gyurcsány Ferenc a pártfinanszírozásról csütörtök reggel:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=F3rBgHqsvF3V5dTi

"Van egy nagy hazugság, ezért nem megy át a pártfinanszírozásra vonatkozó törvény. Az a hazugság, hogy a pártok, annyiból, amennyit ma kapnak hivatalosan, abból tudnak gazdálkodni..."

A pártok ezenkívül büntetlenül ússzák meg, ha nem hozzák nyilvánosságra a törvény által meghatározott időpontig kampányköltéseikről szóló beszámolóikat, vagy belső szabályozásuk nem felel meg a hatályos, időközben módosított szabályoknak, vagy ha pénzügyi kimutatásaikban 2 százalékosnál nagyobb hibát találnak a számvevők. Ezekben az esetekben az ÁSZ csak felhívhatja őket arra, hogy pótolják a hiányosságokat és javítsanak. Horváth szerint a pártok gazdálkodását speciális helyzetükre szabott számviteli törvénnyel kellene szabályozni, és a törvényszegésekért a pártvezetésnek vagy a párt gazdálkodásért felelős személynek büntetőjogi felelősséget kellene vállalni.

Gyurcsány Ferenc a pártfinanszírozásról csütörtök délután:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=iCR7Q64gllsD5X8j


Az átláthatatlan helyzetet a kormány már 2007-ben meg akarta változtani, ám az általa benyújtott törvénymódosító javaslatot levették a napirendről. A törvényjavaslatot önálló indítványként később újra benyújtotta két szocialista képviselő. A javaslat értelmében a hasonló törvényszegések súlyosabb szankciókat vonnának maguk után, és átláthatóvá tennék a kapmányköltést. A kétharmados parlamenti jóváhagyást igénylő javaslathoz időközben több módosítás érkezett, amelyek közül néhány - a törvény parlamenti lapján szereplő adatok szerint - még bizottsági jóváhagyásra vár. Várhatóan februárban szavaznak róluk.

A módosítás a nyakló nélküli túlköltést például új képviselői keretösszeggel (a javaslatban fejenként 10 millió forint szerepel) és külön kampányszámlával akadályozná meg. A kampányszámlán minden a kampányhoz szorosan vagy tágabban kapcsolódó kiadást szerepeltetni kell majd, az egyenlegét hetente ellenőrizné és nyilvánosságra hozná az ÁSZ.