Ragaszkodik főbírójelöltjéhez Sólyom

Vágólapra másolva!
Újra Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte Sólyom László kedden a főbírói posztra. Havasinét december elején egyszer már leszavazta a parlament, az államfő azonban továbbra is őt szeretné a Legfelsőbb Bíróság elnökének.
Vágólapra másolva!

Sólyom László köztársasági elnök kedden ismét Havasiné Orbán Máriát jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az államfő erről kedden tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, Szili Katalint, és döntéséről tájékoztatja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettesét is - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az OIT elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke, de mivel a poszt jelenleg betöltetlen, az elnöki teendőket az OIT elnökhelyettese, Fazekas Sándor látja el.

Havasiné Orbán Máriát múlt ősszel jelölte először a köztársasági elnök, azonban a parlament december 8-i szavazásán nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást. A Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF már a szavazást megelőzően jelezte, hogy támogatja a jelöltet, míg a MSZP-frakció lelkiismereti szavazást rendelt el. Szocialista politikusok azonban korábban kifogásolták Havasiné Orbán Mária reformelképzeléseit, illetve hiányolták a jelölt megfelelő tudományos hátterét. Végül 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett, titkos szavazással nem választotta meg az országgyűlés.

Sólyom már a szavazás után közölte, hogy újra fogja jelölni Havasinét. Szerinte az elutasítás megmagyarázhatatlan, felelőtlen és kártékony döntés. Az államfő emlékeztetett arra, hogy jelöltjének programját a legfőbb bírói fórum, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is jóváhagyta.

Az államfő szerint azok az érvek, amelyek az MSZP részéről elhangzottak, szégyellni valóak. Szerinte alkotmányellenes gondolkodásmód az, hogy a szocialista párt amellett, hogy elismerte a jelölt szakmai múltját és programját, a tudományos munkát és a nyelvtudást kéri rajta számon. Mint mondta, nincs olyan jogszabály, amely ilyen feltételeket tartalmazna, a jogszabály hatéves bírósági gyakorlatot írna elő ehhez a tisztséghez, nem pedig harmincéveset. Az MSZP-frakció erre azzal vágott vissza, hogy az államfőnek nem dolga a független mandátummal rendelkező országgyűlési képviselők szavazatának minősítése, képviselők és frakciók sértegetése. Havasiné Orbán Mária azt nyilatkozta: "Ha az elnök úr ismét jelöl, azt megtiszteltetésnek tekintem, és vállalom".

Sólyom László köztársasági elnök előző jelöltjét, Baka Andrást még májusban utasította el a parlament. Az államfő ezt követően Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A jelölt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) ülésén megkapta a többség támogatását, a parlamentben azonban kétharmados többségre van szüksége.

Vegyes fogadtatás

A Fidesz továbbra is tiszteletben tartja, ezért nem kívánja kommentálni a köztársasági elnök jelölési, illetve újra-jelölési gyakorlatát - közölte párt szóvivője, Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy a jelölt parlamenti támogatásáról a Fidesz frakcióülésén határoznak majd.

Tóbiás József, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese, frakcióigazgatója a jelölésre reagálva azt mondta, hogy a szocialista képviselőcsoport meg fogja tárgyalni az államfő javaslatát. Kíváncsiak arra, milyen új érvek szólnak Havasiné Orbán Mária jelölése mellett - tettte hozzá.

Mindkét félnek - így a köztársasági elnöknek és a kormánypártnak is - gesztusokat kellene tenniük, és elmozdulni az eddigi eredménytelen gyakorlattól a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos működése érdekében - mondta az MDF elnöke, Dávid Ibolya, aki szerint - mivel a köztársasági elnök nem változtatott jelöltje személyén - félő, hogy a képviselők sem fogják megváltoztatni korábbi álláspontjukat. Emlékeztetett arra, hogy az MDF nem értett egyet a parlament elutasító döntésével, ám az Országgyűlés többsége úgy döntött, hogy ne Havasiné Orbán Mária legyen a főbíró. Az alkotmányos intézmények működésének alapelve, hogy egymás döntését tiszteletben tartjuk - tette hozzá.

A KDNP szerint semmi meglepő nincs a bejelentésben, hiszen Sólyom László köztársasági elnök a sikertelen jelölést követően már jelezte, hogy ismét Havasiné Orbán Máriát jelöli a posztra. A párt szóvivője, Halász Zsuzsa azt mondta, remélik, hogy a mostani döntésnél a parlamenti pártok már bölcsebbek lesznek mint az előző alkalommal, mert ha nem választ a parlament záros határidőn belül főbírót, akkor az igazságszolgáltatás meglévő problémái halmozódni fognak.