Saját sofőrjét ütötte el egy BKV-busz Budapesten

Vágólapra másolva!
Saját sofőrjét ütötte el egy elszabadult BKV-busz Budapesten, a XI. kerületben szerda este. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

Elütötte sofőrjét a 139-es jelzésű csuklósbusz Budapesten. A busz "kiugrott" a megállóhelyről, egy szemközti füves területig gurult, miközben alákerült egy férfi, akit a tűzoltók szabadítottak ki a busz alól. A férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállították.

Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese korábban azt mondta, a baleset a XI. kerületben, a Gazdagréti téri buszállomáson történt.

Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere megerősítette, hogy a busz sofőrje került a kerekek alá. Mint mondta, egy nő szólt egy másik busz vezetőjének, hogy a buszsofőr a jármű alá került. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.