Hómunkásokat keresnek a délután érkező havazás miatt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hómunkásokat vesz fel szombaton a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a délutánra várható havazás miatt - közölte a cég délelőtt. A nyolcórás, 14 órától 22 óráig tartó munkára nettó 3.200 forintot fizetnek., jelentkezni a kerületi szolgáltatási csoportoknál lehet. A pontos felvételi helyekről a cég honlapján adnak információt.

A rendkívüli hómunkások mellett a közterület-fenntartónak több száz járműve áll készenlétben - mondta Horti Zsófia, az FKF szóvivője. A vállalat folyamatosan figyeli az időjárás-jelentést, és amint szükséges, elindítja a járműveket.