Gyors kormányalakítást akar Orbán

Vágólapra másolva!
Gyors kormányalakítással számol Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint azonban addig nem veszik az ügyeket, amíg nem vizsgálják ki a korábbi kormány kétes ügyeit.
Vágólapra másolva!

Gyors, ütőképes kormányalakítással számol Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán pénteken azután nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy találkozott a jövő évi költségvetést bíráló közgazdászokkal.

Orbán azt mondta: az átadás-átvételnél először gyorsan át kell venni a folyó ügyeket, a régi ügyeket pedig ki kell vizsgálni. Orbán Viktor úgy fogalmazott: "addig nem veszünk át semmit, amíg az összes kétes ügy nincs kivizsgálva".

Szerinte a pénzügyminiszternek és a gazdasági miniszternek a gazdasági élet szereplőinek bevonásával gyors leletet kell majd készítenie a költségvetés állapotáról. Ezt követően kell eldöntenie, hogy a büdzsét módosítani kell, vagy újat kell benyújtani. A Fidesze elnöke azonban ez utóbbira hajlik.