Hibáztak a rendőrök a melegfelvonuláson az ombudsman szerint

Vágólapra másolva!
Nem határozhatta volna meg a rendőrség, hogy mi a közízlés, nem csak egy védett személy miatt kellett volna védenie a felvonulókat, és oszlatásra alkalmatlan rendőröket is bevetettek a szeptember 6-i melegfelvonuláson - többek között ezekért marasztalta el a rendőrséget Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa.
Vágólapra másolva!

Több ponton is visszásságokat tárt fel Szabó Máté ombudsman a szeptemberi melegfelvonulással kapcsolatos rendőri intézkedéseknél. Megállapításai szerint a rendőrség - többek között - megsértette a véleménynyilvánítás szabadságát, és veszélyeztetette az ellentüntetők és egyes rendőrök testi épségét.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szeptember 5-i melegfelvonulást vizsgálva azt állapította meg, hogy a budapesti rendőrség - a jogszabály előírása ellenére - nem vizsgálta, hogy a rendezvény milyen hatással lesz a közlekedésre. Pedig hasonló létszámú rendezvényeket ugyanott már tiltottak meg éppen arra hivatkozva, hogy a közlekedés más úton nem biztosítható.

Az ombudsman kifogásolta azt is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a felvonulás előtt kiadott egy közleményt, amelyben intézkedést ígértek, ha a közízlést valaki megsérti. Szabó Máté szerint erre a rendőrség nem volt jogosult, azaz túllépte a hatáskörét. Mégis, ezzel befolyásolhatta az érintetteket, azaz a felvonulók szabad véleménynyilvánításához és békés gyülekezéshez való jogával összefüggő visszásságot okozott - közölte az ombudsman.

A biztos vizsgálatából kiderült az is, hogy a rendőrök nem a felvonulók kérésére zárták le a környéket, hanem egy védett személy miatt. A menethez csatlakozott ugyanis Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is. A rendezvény viszont így egy kiürített, szinte hermetikusan lezárt területen zajlott.

Szabó Máté bírálta azt is, hogy a tömegoszlatáskor nem speciálisan erre kiképzett rendőröket is bevetettek. A biztos járőröket, körzeti megbízottakat és közlekedési rendőröket említ. Szabó szerint ezzel kockáztatták a testi épségüket. Az ombudsman a visszásságok orvoslásáért az Országgyűléshez, a rendészeti miniszterhez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.

A szeptember 6-i felvonulás után 30 embert állított elő a rendőrség. Az ellentüntetők nem férhettek a menethez, ezért a rendőrökre támadtak rá, üvegekkel dobálták őket, a nagyobb rendbontás azonban végül elmaradt.