A legfőbb ügyészhez fordul a Fidesz az új MTV-székház miatt

Vágólapra másolva!
A Fidesz a legfőbb ügyészhez fordult, és büntetőfeljelentést tett a Magyar Televízió új székházának ügyében. A párt szerint ugyanis 70 milliárd forintos hűtlen kezelés történhetett, és offshore cégek állhatnak az ügy mögött. A beruházó cég szerint az ellenzéki párt nem mond igazat, ezért jogi lépéseket helyeztek kilátásba.
Vágólapra másolva!

Büntetőfeljelentést tett a Fidesz a legfőbb ügyésznél a Magyar Televízió (MTV) új székházával kapcsolatban - közölte szombaton Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója. Szerintte a köztelevízió székházának felépítése körülbelül 20-23 milliárd forintba került volna. Ezzel szemben 90 milliárd forint körüli az az összeg, amelyet "a húsz évre bebiztosított bérleti díjként valakik élveznek" - mondta, hozzátéve, hogy ebben az esetben is offshore cégekről van szó. A Fidesz számításai szerint mintegy 70 milliárd forintos értékben követtek el hűtlen kezelést - mondta Balsai.

A politikus szerint 2000-ben az Orbán-kormány határozta el, hogy új, a köztelevízió tulajdonát képező tévészékházat kell építeni. Ennek megvalósítására létre is jött egy állami tulajdonú cég, a Milleniumi Média Kft. A 2002-es kormányváltás után azonban - folytatta - két évre elakadt a beruházás ügye, amely végül 2004-ben "vett gyökeres fordulatot".

2004-ben ugyanis a kormány úgy döntött, hogy a teljes építkezést PPP-konstrukcióban, vagyis magántőke bevonásával kell megvalósítani - mondta Balsai. Ezután a céget és a teljes üzletrészállományt - beleértve az ingatlanok tulajdonjogát is - átadták a Wallis Zrt.-nek, amelyet Balsai szerint általában "Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök nevével szokták azonosítani".

A fideszes képviselő szerint az MTV akkori elnöke 2006 végén olyan szerződést kényszerült aláírni - a kuratórium többségi szavazatával -, amely alapján már két évvel a beköltözés előtt fizetni kellett a bérleti díjat, évi kétmilliárd forintot. Ez az összeg most már évi négymilliárd forint - mondta Balsai, aki szerint a húsz évre szóló szerződést a jelenlegi helyzet szerint nem is lehet felbontani.

A Magyar Nemzet keddi száma azt írta, hogy a BRFK már nyomozást indított a székház ügyében hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. A BRFK közölte a lappal, hogy egy magánszemély bejelentése alapján kezdtek nyomozni. A BRFK azt állította, hogy a nyomozáshoz szükséges iratokat beszerezték és megkezdték a tanúkihallgatásokat is.

A Millenniumi Média Kft. közleményében reagált Balsai állításaira. Szerintük nem igaz, hogy céget "átadták a Wallis Zrt.-nek". Ezzel szemben - mint írják - a tény az, hogy a WING Zrt. mint magyar cég, nyilvános pályázat nyerteseként 2006. december 22-én 7,4 milliárd forintért vásárolta meg a Millenniumi Média Kft.-t a magyar államtól. Akkor a WING tulajdonosa, a Wallis Zrt. vezérigazgatója Gansperger Gyula volt, korábban fideszes gazdasági szakértő.

"Balsai István állítja, hogy az MTV új gyártóbázis felépítése 22 milliárd forintba került. Ezzel szemben a nyilvános könyv szerinti érték 34 milliárd. Továbbá a fideszes politikus állítja, hogy az MTV akkori elnöke aláírni kényszerült egy szerződést. A valóság ezzel szemben az, hogy a Millenniumi Media Kft. közbeszerzési pályázaton nyerte el a lehetőséget a szerződés aláírására és hosszú tárgyalások után az MTV elnökének javaslatára az MTV közalapítvány kuratóriuma elfogadta és felhatalmazta az elnököt a dokumentum aláírására" - írják a közleményben.

Az MTV Zrt. 2007. március 2-án kötött, összesen 40 évre szóló bérleti és üzemeltetési szerződést az új székházára és gyártóbázisára a Millenniumi Média Kft-vel. A szerződéseket 2007-ben vizsgálta az Állami Számvevőszék (ÁSZ), jelentése szerint ugyan az MTV Zrt. törvényesen folytatta le a közbeszerzési eljárást, de akadtak benne aggályos elemek. Az ÁSZ továbbá megállapította, hogy a döntés előkészítésében is voltak hiányosságok, a megkötött szerződések pedig a köztévére nézve hátrányos feltételeket tartalmaznak.