Újra megpróbálja leállíttatni Hunvald fizetését a Fidesz

Vágólapra másolva!
Az erzsébetvárosi Fidesz-frakció ismét kezdeményezni fogja, hogy ne kapja meg havi fizetését a VII. kerület előzetes letartóztatásban lévő polgármestere, Hunvald György. Az erről szóló javaslatot pénteken leszavazta a kerületi képviselő-testület.
Vágólapra másolva!

Ismét kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György VII. kerületi polgármester alapilletményének felfüggesztését - közölte Vattamány Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi frakciójának vezetője szombaton. Pénteken a kerületi képviselő-testület úgy döntött: továbbra is jár Hunvald Györgynek az alapfizetése az önkormányzattól.

A Fidesz javaslatát 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett szavazták le. Az indítvány ellen szavazók elsősorban a jogszabályi háttér hiányosságával indokolták döntésüket. (A pénteki szavazásról és az érvekről itt olvashat, az ügy jogi hátteréről pedig itt.) Vattamány szerint pénteken világossá vált: az MSZP azt akarja, hogy a polgármester a börtönben is megkapja a fizetését, méghozzá közpénzből. Szerinte az ügyben megszólaló szocialista politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, "össze-vissza beszélnek". A javaslat egyszer már augusztusban is elbukott a helyi képviselők előtt.

A pénteki döntés után nem sokkal az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) közleményt adott ki, miszerint nem jár díjazás az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselőknek és polgármestereknek. A fizetés megvonásáról minden esetben a munkáltatónak kell döntenie, polgármester esetében értelemszerűen a képviselőtestületnek - állt az IRM közleményében.

Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese szombaton azt mondta: Hunvald ügyében egyetért a Fidesszel, és sajnálja, hogy az MSZP és az IRM álláspontját eddig nem fogadta el a VII. kerületi szocialista frakció. Az elnökhelyettes szerint Burány Sándor fővárosi elnök és az MSZP budapesti vezetése a jövő héten tárgyal a VII. kerületi szocialistákkal. Lamperth hozzátette: szerinte biztosan megtalálják majd annak eszközét, hogy elfogadtassák az MSZP álláspontját a frakcióval.

Hunvald Györgyöt február 10-én helyezték előzetes letartóztatásba, azóta nem jár be a munkahelyére. Hivatali vesztegetés mellett hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják. Ezekért a bűncselekményekért akár 20 év börtönbüntetést is ki lehet szabni. Az ügynek eddig összesen 21 gyanúsítottja van.