Tíz kocsi csúszott össze két balesetben Budapesten

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Két nagyobb karambol is történt vasárnap délután szinte egy időben Budapesten, a Könyves Kálmán körút és a Mester utca környékén. Az egyik balesetben hat, a másikban pedig négy jármű ütközött össze - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A karambolokban csak egy ember sérült meg, ő is könnyebben, így a helyszínen látták el a mentők. A rendőrség szerint mindkét baleset helyszínén folyamatos a forgalom.