H1N1: Nem örülnek a szederkényi betegeknek az orvosok

Vágólapra másolva!
Hazaküldték a más városban tanító szederkényi pedagógusokat, miután a település iskoláját kedden a sok influenzás miatt bezárták. A polgármester szerinte az orvosi rendelőkben sem örültek a szederkényi betegeknek. A bezárt iskolába járó, megbetegedett gyerekek közül többen a szomszédos falvakban élnek.
Vágólapra másolva!

Hazaküldték munkahelyükről a Pécsett tanító szederkényi tanárokat szerda reggel, de az orvosi rendelőkben sem fogadják szívesen a településről érkező betegeket a megyeszékhelyen - közölte Hergenrőder János szederkényi polgármester. A Pécstől mintegy 20 kilométerre fekvő Szederkényben kedden bezárták a szederkényi általános iskolát, ahol hatvan gyerek betegedett meg, egy részük a gyanú szerint az új típusú influenza vírusával.

A polgármester szerint nincs pánik a településen, nem kapkodták el a vakcinákat sem a patikából. A mohácsi ÁNTSZ a megbetegedett gyerekek közül kettőtől vett mintát, mindkettőjüknél kimutatták a H1N1 vírusát. A szederkényi általános iskola jövő szerdáig biztosan zárva marad.

Bakó János, a mohácsi tiszti főorvos azt mondta: a diákok egy része a szomszédos falvakban lakik, Kátolyban és Máriakéménden. Utóbbi településen él az a két gyermek is, akiktől még a hét elején mintát vettek és kimutatták a H1N1 vírusát, és szintén máriakéméndi az az újinfluenzával megfertőződött kisfiú is, aki viszont a geresdlaki általános iskolába jár. A Szederkénytől 20 kilométerre fekvő Geresdlak polgármestere, Habjanecz Tibor azt mondta: a településen egyelőre nem tudnak több betegről.

Közben szerdán újabb iskolát zártak be az új influenza miatt, a Fejér megyei Móron a Perczel Mór szakképző iskolát.