Az ÁNTSZ beoltaná a Mikulást

Vágólapra másolva!
Nagyon fontos, hogy az idős, túlsúlyos Mikulás beoltassa magát a H1N1 elleni vakcinával - többek között ezt tanácsolja az ÁNTSZ szombati ajánlásában, amely a nagy rendezvényeken szükséges óvintézkedésekről szól. A Mikulásoknak azt sem ajánlják, hogy a gyerekekkel puszilkodjanak.
Vágólapra másolva!

Ajánlást adott ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az évvégi nagyobb rendezvényeken az újinfluenza terjedésének megakadályozására. A szervezet szerint egyelőre nem fontos a téli ünnepekkel kapcsolatos rendezvények korlátozása, de óvatosságra int a munkahelyi Mikulás ünnepségek, vagy a bevásárlóközpontok ünnepei esetében. A legtöbb tanácsot azonban a Mikulásnak adja az ÁNTSZ.

A szervezet szerint influenzajárvány idején a gyerekek a legérintettebbek, és ők is terjesztik a leginkább a fertőzést. Mivel a Mikulások december elején nagyon sok gyerekkel találkoznak, az ő esetükben különösen nagy a fertőzésveszély. Ezért az ÁNTSZ azt javasolja, hogy a Mikulás december 6-a előtt legalább tíz nappal oltassa be magát a H1N1-vírus elleni vakcinával, mert ennyi idő alatt még kialakul nála a védettség.

"Amennyiben a Mikulás idős, túlsúlyos, vagy krónikus alapbetegségben szenved, ezért az influenza súlyos lefolyására nézve fokozott kockázati csoportba tartozik, akkor a számára az influenza elleni védőoltás különösen fontos" - olvasható az ajánlásban. Azt is javasolják, hogy a Mikulás kerülje a "puszit, a kézfogást és a szoros kontaktust a gyermekekkel", a rendezvény közben lehetőleg gyakran mosson kezet, és vigyázzon a szakállára és a bajuszára, mert könnyen tapadhatnak rá váladékcseppek.

Az ÁNTSZ szerint a nagyobb tömeggel járó rendezvényeket akkor javasolt elhalasztani, ha olyan emberek vesznek rajta részt, akik több különféle közösséghez tartoznak - így ugyanis gyorsabban terjedhet a csoportok között a vírus. Ilyen például a munkahelyi Mikulás ünnepség. Ha a rendezvényt mégsem halasztják el, a szervezők gondoskodjanak a jó szellőztetésről, próbálják elkerülni a zsúfoltságot. A betegeknek pedig a távolmaradást tanácsolja az ÁNTSZ.

A H1N1-vírussal kapcsolatos összes hírünket itt olvashatja.