Elfogták a gödöllői csomagtartós gyilkosság gyanúsítottjait

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vette a rendőrség a Gödöllőn parkoló autó csomagtartójában holtan talált férfi feltételezett gyilkosait. A gyanú szerint egy munkahelyi konfliktus vezetett a gyilkossághoz.
Vágólapra másolva!

Egy 34 éves bagi férfi és egy 28 éves, szintén bagi nő ellen indult eljárás emberölés gyanújával a Gödöllőn egy autó csomagtartójában talált holttest miatt - közölte csütörtökön honlapján a rendőrség. A holttestre kedden találtak rá a lezárt kocsi csomagtartójában a rendőrök, miután állampolgári bejelentés érkezett az elhagyott kocsiról.

A meggyilkolt férfi eltűnését még november 7-én jelentette családja a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A rendőrségi közlemény szerint az eljárás során megállapították, hogy az ötvenéves áldozat bagi munkahelyén hosszú ideje húzódó konfliktusba került a most őrizetbe vett férfival, aki elhatározta, hogy megtorolja sérelmeit.

A gyanú szerint a férfi vascsőre szerelt fémlappal bántalmazta áldozatát, aztán telefonon kérte a szintén őrizetbe vett nő segítségét a holttest eltüntetéséhez, majd együtt vitték Gödöllőre a holttestet, és ott saját kocsijának csomagtartójában hagyták. A gyanúsítottak elszámoltatásuk során ellentmondásba keveredtek, később részleges beismerő vallomást tettek - áll a rendőrség közleményében.