Csak a buszsofőrök kamerázását engedné az ombudsman

Vágólapra másolva!
Lehetne kompromisszumos megoldás a tömegközlekedési járművek bekamerázásáról Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint: az utasokat nem lehetne megfigyelni, de a sofőrök fülkéjét igen. Jóri András adatvédelmi biztos korábban a bekamerázást a járművezetők beleegyezéséhez kötötte.
Vágólapra másolva!

Nem teljesen tabu a közlekedésben a zárt láncú ellenőrzés Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint. Mint mondta, vannak ugyan adatvédelmi aggályok ezzel kapcsolatban, de "valószínűleg lehetne kompromisszumos megoldás" a járművek bekamerázásának kérdésében. A kamerával akár folyamatosan figyelemmel lehet követni a járművek vezetőfülkéjében történteket, de ez nem jelenti azt, hogy az utasforgalmat kellene vagy lehetne zárt láncú módon ellenőrizni - tette hozzá.

Szabó szerint ugyanakkor a legjobb megoldás a közlekedési kultúra fejlesztése, mert nincs olyan felügyeleti rendszer, amit ne lehetne becsapni. A BKV azért akarja bekamerázni a járműveit, mert több attrocitás is érte a sofőrjeiket és ellenőreiket. Legutóbb november 11-én vertek meg két BKV-ellenőrt, egyikük agyrázkódást szenvedett. Tesztként májusban kamerázott be a BKV egy buszt és egy villamost.

Augusztusban Jóri András adatavédelmi biztos szintén nyilatkozott a bekamerázás tervéről, szerinte csak olyan területeket lehet bekamerázni, amelyeket "önkéntes alapon" keresnek fel az emberek, vagyis van választási lehetőségük, például kikerülhetik a bekamerázott tereket, utcákat. A tervet kigondoló BKV járműveire azonban ez az elv nem érvényes, mert az utasoknak az ombudsman szerint nincs érdemi választási lehetőségük, hogy mivel közlekedjenek. A sofőröket is csak akkor figyelhetnék meg, ha ők ebbe beleegyeznek.