Vágólapra másolva!
Ötmillió forint kártérítést fizet a magyar állam annak a rablással vádolt, de végül felmentett fiatalembernek, aki 16 hónapot töltött őrizetben ártatlanul. A több zenekarban is játszó huszonéves férfit első fokon börtönbüntetésre ítéltek, majd egy új eljárásban jogerősen felmentettek.
Vágólapra másolva!

A büntetlen előéletű, akkor még 22 éves Setét Ernőt kezdetben azzal gyanúsították, hogy egy társával együtt 2005. augusztus 6-án hajnali három és négy óra között a budapesti Keleti pályaudvar aluljárójában bántalmaztak több hajléktalant, majd Setét letépte egyikük aranyláncát és elvette óráját.

Az ügyészség a két vádlott bűnösségét elsősorban a három sértett tanúvallomásával és a felismertetési jegyzőkönyvekkel bizonyította. A rendőrség szeptember 17-én állította elő Setét Ernőt, akit egy járőr felismerni vélt a körözés alapján.

Setét Ernő - akiről a Roma Sajtóközpont azt írta, hogy egy roma alapítványi iskola gondnoka, több zenekarban játszik, a fővárosi kulturális élet népszerű személyisége - a bíróságon azzal védekezett, hogy előző este a szabolcsi Demecser községben lépett fel egy fesztiválon, és a műsor este 11-ig tartott, így a bűncselekmény időpontjában nem is tartózkodhatott a fővárosban.

Ezt több tucatnyi szemtanúval, egy benzinkutassal és a mobiltelefonja cellainformációival, valamint az autóban vele együtt utazókkal is alátámasztotta, de a hatóság nem vette figyelembe.

Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság 2006 augusztusában négy év börtönbüntetésre ítélte Setét Ernőt és társát. A másodfokú bíróság később az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárásban végül Setét Ernőt és Adu Lászlót a rablás vádja alól jogerősen felmentették.

A bírósági eljárásban Setét Ernőt a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) képviselte. Vagyoni és nem vagyoni kártalanítási eljárást indított a magyar állam ellen az iroda.

A NEKI-t működtető Másság Alapítvány az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében tudatta: a Fővárosi Bíróságon egyezség született az általuk indított kártalanítási eljárásban, ennek ételmében ötmillió forintot fizet az állam Setét Ernőnek a 16 hónapnyi jogtalan fogva tartás miatt.