Orvos szakértő vizsgálja a kecskeméti beteghalált

Vágólapra másolva!
Gyomorvérzéssel vitték be a kecskeméti kórházba szeptember 15-én azt a 65 éves férfit, aki négy nappal később a kórházban meghalt. Jelenleg orvos szakértő vizsgálja az ügyet. Hozzátartozói szerint a férfi hiányos ellátás miatt halt meg.
Vágólapra másolva!

Igazságügyi orvos szakértőt vont be a rendőrség a kecskeméti kórházban elhunyt férfi ügyében. Erre azért volt szükség, mert "találtak olyan körülményeket, amelyek ennek szükségességét indokolták" - mondta Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak. A haláleset után az elhunyt hozzátartozói fordultak a rendőrséghez.

A 65 éves férfit szeptember 15-én, kedden gyomorvérzéssel szállították a kórházba, ismert és kezelt szívinfarktusos beteg volt - mondták a kecskeméti kórház titkárságán az [origo]-nak. A rendőrség szerint a férfi szívritmuszavarra, fulladásra, végtagi fájdalmakra panaszkodott. Családja azt állítja, hogy a korházban többször rosszul lett, többször lázgörcsöt kapott. A kórház titkárságán az [origo]-nak azt mondták, az ügyben nincs semmi titkolnivalójuk. Kedden Bozóky Géza igazgató ezért sajtóközleményt adott ki az esetről.

Mint írták, pénteken délelőtt 11 órakor kezdődtek a panaszok, amikor hirtelen felszökött a férfi vérnyomása, majd délutánra belázasodott, ekkor antibiotikumot és lázcsillapítót adtak neki.

Este 9-kor az igazgató szerint minden előzmény nélkül, hirtelen mellkasi fájdalom, fulladásérzés, nagyfokú gyengeségérzés jelentkezett a fétrfinál, akit ekkor azonnali orvosi ellátásban részesítettek. "Az orvos észlelte a heveny légzési és keringési elégtelenség kialakulását, azonnal megkezdődött a beteg újraélesztése, amely azonban sajnálatosan nem vezetett eredményre, s 40 percig tartó újraélesztést követően 21.43 órakor a beteget elveszítettük" - írta közleményében Bozóky Géza, aki együttérzését fejezi ki a hozzátartozóknak. Mint mondta, a férfi halála váratlanul következett be, pontos okára a rendőrorvosi boncolás adhat magyarázatot.

A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.