Házi őrizetben marad az őssejtügyben gyanúsított sebész

Vágólapra másolva!
Novemberig meghosszabbította a bíróság az őssejtügyben meggyanúsított Seffer István plasztikai sebész ház őrizetét. A rendőrség négy embert gyanúsít azzal, hogy engedély nélkül végeztek őssejtkezeléseket.
Vágólapra másolva!

A Budai Központi Kerületi Bíróság november elejéig meghosszabbította az őssejtügyben gyanúsított plasztikai sebész, Seffer István házi őrizetét. A bíróság meghosszabbította a Seffer Istvánnal egyidőben őrizetbe vett másik gyanúsított házi őrizetét is. A végzés nem jogerős.

A gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től. A betegek egy-egy kezelésért általában 25 ezer USA dollárt, vagy 5 millió forintot fizettek. A rendőrség szerint a gyanúsítottak több helyszínen is végeztek illegális őssejtkezelést, miközben az ezt alkalmazó cégnek csak őssejt tárolására volt engedélye, értékesítésre és beültetésre nem.

A gyanú szerint őssejtkezeléseket végző ukrán-amerikai Yuliy Baltaytis professzor és a dózisokat elkészítő ukrán nő, Natalia K. július vége óta előzetes letartóztatásban van. Ezt október végéig hosszabbította meg a bíróság.

Seffer István és a negyedik gyanúsított házi őrizetben van. Seffer István résztulajdonosa a korábban őssejtkutatásokkal foglalkozó IRM Magyarország Zrt.-nek. Az IRM Zrt.-ben a cégnyilvántartás szerint Seffer István mellett Pákh Imre és Fásy Ádám, továbbá egy Szabó Sándor nevű férfi is tulajdonos. Utóbbi az MTI információi szerint az ügy negyedik gyanúsítottja és a cégnyilvántartás szerint egyben a részvénytársaság vezérigazgatója.