Kevesebbet érnek a nők a nagy állami cégeknek

Vágólapra másolva!
A vezérigazgatók 92,8 százaléka férfi, a felügyelőbizottságokat, igazgatóságokat szinte csak férfiak vezetik az [origo] által megvizsgált állami cégeknél, de a teljes cégvezetésben is elenyésző a nők aránya a férfiakéhoz képest. A nők átlagfizetése majdnem mindenhol alacsonyabb, mint a hasonló pozícióban dolgozó férfiaké.
Vágólapra másolva!

A nők alig rúghatnak labdába a legjelentősebb állami cégek vezérkarában - derül ki az [origo] adatgyűjtéséből. Összehasonlítottuk a nemek arányát és a fizetéseket 28 jelentős állami tulajdonú vállalat vezetőségében. Erre egy múlt héten hatályba lépett kormányrendelet adott lehetőséget, amely az állami és önkormányzati tulajdonú cégeket kötelezte arra, hogy hozzák nyilvánosságra vezetőik fizetését.

A végeredmény lesújtó - bár statisztikánk nem teljes (a nehézségekről keretes írásunkban olvashat). Az általunk megvizsgált cégek vezetősége alapján az állami cégek legfelsőbb vezetésében alig vannak nők, ha mégis, legtöbbször kevesebbet keresnek, mint a hasonló pozícióban dolgozó férfiak.

A 28 állami céget összesen 696 ember vezeti, közülük 536 (77 százalék) férfi, 160 (23 százalék) nő, vagyis a vezető testületekben egy nőre 3,36 férfi jut. Még rosszabb az arány a legfelsőbb vezetésben: a vezérigazgatók között csupán 7,1 százalék a nők aránya (a vizsgált 28 cégből csupán kettőt vezet nő). A felügyelőbizottságok, ellenőrző bizottságok, igazgatóságok tagjai és elnökei körében pedig 239 férfira 51 nő jut.

Nők és férfiak száma a jelentősebb állami cégek vezetésében
(Ahol elérhetők az adatok)

Vezérigazgatók

Felsővezetők

Középvezetők

Fb-, eb-, ig-tagok, elnökök

NŐK

2

44

63

51

FÉRFIAK

26

163

108

239


Összehasonlítottuk az azonos beosztásban vagy azonos szervezeti szinten dolgozók havi átlagbérét is (a kategóriákról keretes írásunkban olvashat). Ebből kiderült, hogy a legtöbb esetben a férfiak átlagosan többet keresnek, mint a hasonló munkakörű nők.

A felsővezetők között 13 cégnél keresnek többet, mint női kollégáik, míg a nők átlagfizetése csupán három cégnél magasabb. Az felügyelő bizottságok, ellenőrző bizottságok, igazgatóságok tagjainál még nagyobb a különbség: 20 cégnél a férfiak kerestek többet, a nők csak 3 cégnél állnak jobban alapbérük átlaga alapján.

A nők átlagfizetése azért is alacsonyabb, mert alig találtunk nőket elnöki, vezérigazgatói posztokban, az ilyen beosztásért járó, kiugróan magas alapbérek pedig felfelé húzzák a férfiak átlagkeresetét. Vannak ugyan női tagjai az fb-knek és igazgatóságoknak, de szinte soha nem közülük kerülnek ki az fb-elnökök vagy igazgatósági elnökök. A felső vezetésben a vezérigazgatók magas fizetése többnyire a férfiak átlagbérét növelte.

Azon cégek száma, ahol nők/férfiak átlagkeresete magasabb egy adott vezetői szinten
(Ahol van elérhető adat, és ahol akad nő a vezetőség adott szintjén)

Vezérigazgatók

Felsővezetők

Középvezetők

Fb-, eb-, ig-tagok, elnökök

NŐK

-

3

5

3

FÉRFIAK

-

13

4

20

EGYENLŐ

-

0

3

0


Az [origo] által vizsgáltak között kivételesen nőies cégnek számít a rendezvényeket szervező Hungarofest Kht., amelyet Rubovszky Rita vezet, és amelynek legfelső vezetésében 4 nőre csupán egy férfi jut - igaz, ő többet keres (havi 630 ezer forint), mint négy kolléganője átlagosan (537 500 forint). A Hungarofest felügyelőbizottságában két nő mellett egy férfi dolgozik.

A másik, egy nő által vezetett cég a Magyar Posta Zrt., amelyet havi 2 840 000 forintos alapbérért Borosné Szűts Ildikó irányít. Az igazgatók, vezérigazgató-helyettesek között azonban összesen 8 nő dolgozik 26 férfi mellett, igaz, átlagban a nők keresnek jobban (1 423 800 az 1 327 000-rel szemben).

A 28 cég között 12 olyan van, amelynek felsővezetésében egyetlen nő sem dolgozik, és 5 olyan, amelynek sem a felügyelőbizottságában, sem az igazgatóságában nincs nő. A Magyar Villamos Műveket (MVM Zrt.) kizárólag férfiak vezetik: a vezérigazgató férfi, a felsővezetők, illetve az fb- és igazgatósági tagok között egyetlen nő sincs. A Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) a vezérigazgató és a helyettesei mindannyian férfiak.

Ugyanez a helyzet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV Zrt.), ahol a vezérigazgató és hat helyettese mindannyian férfiak, és csak alacsonyabb státuszban dolgoznak nők (a felsővezetésben 20 férfi és 9 nő, a középvezetők között 17 férfi és 2 nő, az fb- és igazgatósági tagok között 17 férfi és 1 nő dolgozik). A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két alelnöke közül Karvalits Ferenc 6 409 500 forintot, Király Júlia viszont 5 608 200 forint alapbért kap havonta.

Az [origo] a témában megkereste a Kormányszóvivői Irodát, arról érdeklődtünk, van-e kimutatások az állami vezetésben dolgozó nők arányáról. Válaszában az iroda azt közölte, nem létezik ilyen kimutatás. Miután az államigazgatásban túlnyomórészt köztisztviselők, közalkalmazottak dolgoznak, a fizetésükre a vonatkozó törvényi előírások az irányadóak, ami értelemszerűen nem tesz különbséget nők és férfiak között - közölte a Kormányszóvivői Iroda.

Összefoglaló táblázat
(A zárójelben megadott számok a nők, illetve férfiak havi átlagfizetését jelzik, amelyeket a cégek által megadott adatok alapján számoltunk ki. A felsővezetőknél a vezérigazgatók havi alapbérét is beszámítottuk az átlagba, ugyanúgy, ahogy a felügyelőbizottságok, igazgatóságok, ellenőrző bizottságok esetében az fb-elnökök és igazgatósági elnökök havi juttatását is. Az átlagokat százasig kerekítettük.)

Cégnév

Vezérigazgató

Felsővezetők

Középvezetők

Fb-, eb-, igazgatósági tagok, elnökök

Államadósság Kezelő Központ Zrt.férfi, 1 515 000

0 nő
(-)
3 férfi
(1 348 300)

4 nő
(773 750)
5 férfi
(726 000)
0 nő
(-)
6 férfi
(322 500)
Állami Autópálya Kezelő Zrt.férfi, 2 954 4000 nő
(-)
3 férfi
(1 938 100)
-2 nő
(165 000)
11 férfi
(166 400)
Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.férfi, 300 0000 nő
(-)
1 férfi
(300 000)
1 nő
(400 000)
4 férfi
(375 000)
0 nő
(-)
3 férfi
(53 300)
Balatoni Halászati Zrt.férfi, 700 0000 nő
(-)
3 férfi
(503 300)
-0 nő
(-)
7 férfi
(68 600)
Concordia Közraktár Zrt.férfi, 772 0005 nő
(633 800)
5 férfi
(591 200)
-1 nő
(90 000)
10 férfi
(97 000)
Diákhitel Központ Zrt.férfi, 1 941 0000 nő
(-)
3 férfi
(1 505 300)
-4 nő
(87 500)
7 férfi
(74 300)
Educatio Kft.férfi, 800 0002 nő
(635 000)
8 férfi
(686 250)
-3 nő
(72 000)
2 férfi
(81 000)
Exim Bankférfi, 3 621 0000 nő
(-)
2 férfi
(2 832 000)
-3 nő
(105 000)
10 férfi
(316 900)
Garantiqa Hitelgarancia Zrt.férfi, 1 964 2000 nő
(-)
4 férfi
(1 839 000)
-6 nő
(136 700)
11 férfi
(148 200)
Hungarofest Kht.nő, 650 0004 nő
(537 500)
1 férfi
(630 000)
3 nő
(500 000)
1 férfi
(500 000)
2 nő
(49 500)
1 férfi
(45 000)
Hungaroring Sport Zrt.férfi, 805 0000 nő
(-)
1 férfi
(805 000)
-1 nő
(70 000)
8 férfi
(56 900)
ITD Hungary Zrt.férfi, 1 266 0004 nő
(862 500)
7 férfi
(1 016 600)
12 nő
(513 500)
20 férfi
(563 700)
2 nő
(47 300)
5 férfi
(51 300)
Kopint-Datorg Zrt.férfi, 2 055 0002 nő
(1 562 000)
2 férfi
(1 808 500)
-3 nő
(83 300)
6 férfi
(90 000)
Magyar Fejlesztési Bankférfi, 3 657 8005 nő
(1 970 000)
11 férfi
(2 450 700)
-2 nő
(112 500)
9 férfi
(120 000)
MAG Zrt.férfi, 2 750 0001 nő
(1 400 000)
3 férfi
(1 850 000)
3 nő
(885 000)
6 férfi
(885 000)
6 nő
(52 500)
10 férfi
(56 300)
Magyar Közút Zrt.férfi, 2 000 0000 nő
(-)
3 férfi
(1 507 000)
-1 nő
(90 000)
9 férfi
(125 600)
Magyar Nemzeti Bankférfi, 8 011 8001 nő
(5 608 200)
2 férfi
(7 210 650)
2 nő
(2 804 100)
4 férfi
(2 804 100)
2 nő
(801 200)
6 férfi
(868 000)
MNV Zrt.férfi, 3 500 0009 nő
(953 000)
20 férfi
(1 268 800)
2 nő
(428 400)
17 férfi
(450 000)
1 nő
(637 500)
17 férfi
(792 600)
Magyar Posta Zrt.nő, 2 840 0008 nő
(1 423 800)
26 férfi
(1 326 900)
-3 nő
(166 700)
10 férfi
(184 000)
Magyar Turizmus Zrt.férfi, 1 071 0002 nő
(775 000)
4 férfi
(914 800)
14 nő
(513 500)
6 férfi
(441 200)
1 nő
(94 500)
7 férfi
(112 200)
Magyar Villamos Művek Zrt.férfi, 2 765 0000 nő
(-)
8 férfi
(1 728 000)
-0 nő
(-)
13 férfi
(185 400)
MAHART Zrt.----
MÁV Zrt.férfi, 3 420 0003 nő
(1 700 000)
11 férfi
(1 949 100)
3 nő
(1 166 600)
12 férfi
(786 000)
1 nő
(130 000)
19 férfi
(179 200)
NIF Zrt.férfi, 2 799 6001 nő
(1 545 000)
6 férfi
(1 751 600)
10 nő
(800 000)
24 férfi
(808 500)
0 nő
(-)
18 férfi
(181 666)
Nemzeti Színház Zrt.férfi, 950 0001 nő
(650 000)
3 férfi
(710 000)
8 nő
(428 800)
6 férfi
(445 000)
1 nő
(55 800)
2 férfi
(60 750)
Regionális Fejlesztési Holding Zrt.----
Szerencsejáték Zrt.férfi, 2 185 0001 nő
(1 145 000)
8 férfi
(1 497 625)
-2 nő
(160 000)
11 férfi
(173 600)
Tiszavíz Kft.férfi, 986 0000 nő
(-)
2 férfi
(799 700)
1 nő
(412 800)
3 férfi
(336 400)
1 nő
(90 000)
3 férfi
(96 700)
Tokaj Kereskedőházférfi, 980 0000 nő
(-)
4 férfi
(618 800)
-2 nő
(60 000)
7 férfi
(70 000)
Volánbusz Zrt.férfi, 1 194 0004 nő
(1 063 500)
9 férfi
(816 900)
-1 nő
(60 000)
10 férfi
(67 000)

Ha tud olyan állami céget, amelyet jórészt nők irányítanak, tudassa velünk! Írjon akkor is, ha ismer olyan céget, ahol a vezetésben az átlagnál is kevesebb nő dolgozik, az adatbázist folyamatosan frissítjük.