Vágólapra másolva!
Hunvald György nem arra a számlára kapta polgármesteri fizetését, amelyet a múlt héten zár alá vett az ügyészség. Erről a vesztegetés miatt előzetesben lévő politikus ügyvédje számolt be kedden. Azt azonban nem árulta el a védő, hogy hova ment a pénz.
Vágólapra másolva!

Hunvald György a VII. kerületi polgármesteri fizetését nem arra a bankszámlára utalták, amelyet egyéb vagyontárgyak mellett vett zár alá a Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten - közölte Sebes Péter, Hunvald György ügyvédje kedden. A zárolt számlára egyéb tisztségei, felügyelőbizottsági tagsága utáni fizetése érkezett, polgármesteri fizetését másképpen kapta. Arra a kérdésre, hogy hogyan, ügyvédje úgy válaszolt, hogy az információ nem publikus.

A Hunvaldhoz köthető vagyont a múlt héten vette zár alá a Központi Nyomozó Főügyészség, de a nem jogerős döntés ellen a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő polgármester védője fellebbezett.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Vattamány Zsolt, a párt VII. kerületi frakcióvezetője kedden közölték, pártjuk törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből. Bán Imre, a VII. kerületi MSZP frakcióvezetője erre reagálva közölte, a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének nincs hatásköre arra, hogy megvonja a polgármester fizetését. Bán szerint erre a Fidesz jogászai is rájöttek, ezért kezdeményezik a törvénymódosítást.

A Fidesz vasárnap közölte, hogy Hunvald számára február 10. óta - amióta nem jár be a munkahelyére - az önkormányzat havi 742 560 forint juttatást adott, vagyis a politikus az előzetes letartóztatása óta eltelt idő alatt összesen 5 940 480 forintot keresett.