Napi 40 eurót kaphatnak a külföldre utazó köztisztviselők

Vágólapra másolva!
Eddig akár napi 52 eurót is kaphatott egy köztisztviselő, ha külföldre látogatott hivatalos célból. Egy új miniszterlnöki rendelet ezt az összeget 40 euróban korlátozza. Az se lesz mindegy, hogy egy tisztviselő hány órát van külföldön: ha kevesebb, mint négyet, akkor egy fillért sem kap.
Vágólapra másolva!

Egy szeptember 18-án elfogadott kormányrendelet szerint októbertől minden megkezdett naptári napért 40 euró jár azoknak a köztisztviselőknek, akik külföldre utaznak (a kedd reggeli forint-euró árfolyam szerint ez 10 848 forintot jelent).

Ezt megelőzően egy külügyminisztériumi rendelet szabályozta a napidíjakat, amelyek országonként változtak. Ha valaki más kontinensre utazott, akkor legtöbb országban napi 52 eurót kapott. ez volt a napidíjak felső határa, de a legtöbb nem európai országban ennyi járt a magyar köztisztviselőknek. Európában ez az összeg 40 és 46 euró között mozgott.

Az új rendszerben vannak egyéb megkötések is: az adott nap után csak akkor kapja meg a tisztviselő a 40 eurót, ha legkevesebb 8 órát külföldön töltött. Ennek az összegnek a felére lesz jogosult, ha 4-8 óra között tartózkodik a határon túl. Ha a külföldön lévő minisztériumi tisztviselő ingyenebédhez vagy -vacsorához jut, akkor az adott napra vonatkozó napidíját is csökkenteni kell 30 százalékkal - írja elő a rendelet.

Szabályozzák azt is, hogy az a külügyi dolgozó, aki munkaköre miatt sokat van külföldön, pótlékot kaphat. Ez legfeljebb a köztisztviselői illetményalap négyszerese lehet (azaz 154 600 forint).