Húszezren tekertek a nagykörúti bringasávért

Vágólapra másolva!
Körülbelül húszezer biciklis vett részt a kedd esti Critical Mass megmozduláson Budapesten. Fő követelésük az volt, hogy épüljön biciklisáv a Nagykörútra, de más kerékpárbarát intézkedést is szorgalmaztak.
Vágólapra másolva!

A szervezők szerint legalább húszezer biciklis volt kedden este Budapesten az Európai Autómentes Nap alkalmából tartott Critical Mass kerékpáros megmozduláson.

A biciklisek a Városháza körül gyülekezte este hat óra előtt, ahonnan előbb a gyerekek menete indult rendőri felvezetéssel, majd a többiek tekertek különböző útvonalakon a Nagykörútra, ahonnan visszatértek a Városházához egy bringaemelésre.

A körúton egy sávot használhattak, de gyakran ott sem fértek el teljesen. Komoly dugót nem, csak kisebb torlódásokat okozott a demonstráció. Nézze meg videós összefoglalónkat:


A megmozdulás fő követelése az volt, hogy épüljön kerékpársáv a Nagykörúton, de kerékpárosok azt is szeretnék elérni, hogy tegyék biciklivel is biztonságosan járhatóvá a belvárosi hidakat, cseréljék meg az Andrássy úti bicikli- és parkolósávot, épüljön több kerékpártároló, tartsanak rendszeres forgalomszámlálást, valamint módosítsák a KRESZ-t úgy, hogy kompatibilisebb legyen a kerékpározással.