A kormányra panaszkodnak az egyházak

Vágólapra másolva!
Katolikus és református egyházi vezetők is keveslik a szakértői egyeztetést a kormány és a történelmi felekezetek közt.
Vágólapra másolva!

Az egyházak és a kormányzat közötti egyeztetések ellehetetlenülnek a történelemi felekezetek képviselői szerint. Idén az előző éveknél is gyakoribb volt, hogy nem kaptak adatokat, és ennek hiányában nem tudtak hatékonyan egyeztetni - mondta Erdő Péter bíboros az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága keddi ülésén.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház szerint kis túlzással kijelenthető, hogy amióta szakértői kormány alakult, nincsenek szakértői egyeztetések. Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára azt mondta, a kormány továbbra is nyitott az egyeztetésekre.

Az ülésen a történelmi egyházak képviselői és Balog Zoltán (Fidesz) a testület elnöki is szóvá tette, hogy bár hívták, Hiller István szakminiszter nem jelent meg, ugyanakkor az ülés kezdete után egy órával, fél tizenegyre invitálta egyeztetésre az egyházakat.