Szonda: háromszoros előnye van a Fidesznek

Vágólapra másolva!
Háromszor annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint. Az MSZP-re 21 százalék, az SZDSZ-re egy százalék voksolna.
Vágólapra másolva!

Július elején a Fidesz a biztos pártválasztók körében 65 százalékon állt, az MSZP 21 százalékon, a Jobbikra pedig a megkérdezettek 9 százaléka voksolna - ismertette a Szonda Ipsos kutatását kedden a Népszabadság online kiadása. A felmérés szerint az SZDSZ-re a megkérdezettek egy százaléka, míg az MDF-re két százaléka voksolna.

A Fidesz támogatottsága szinte minden társadalmi rétegben 38 és 42 százalék között van. Az egyetlen kivétel az idősek csoportja: itt 28 százaléknyi a fideszes, és majdnem ennyi - 25 százalék - szocialista szimpatizáns is van. A Fidesz a fővárosban is nagyobb népszerűségnek örvend az MSZP-nél: amíg a jobboldali párt a teljes népesség körében 39, addig az MSZP 16 százalékon áll.

A Szonda Ipsos felmérése szerint a Fidesz szavazóinak csaknem háromnegyede jobboldalinak, 5 százaléka baloldalinak vallotta magát, 22 százalékuk pedig középre sorolja magát. A megkérdezettek egyharmada válaszolta, hogy konzervatív, és szintén egyharmadnyian mondták azt, hogy liberális nézeteket vallanak. Eszerint a Fidesz támogatóinak több mint egyharmada jobboldali és konzervatív, ők a párt 51 év feletti, falvakban élő szavazói.