Kókával tárgyalt az SZDSZ új elnöke

Vágólapra másolva!
Tárgyalt egymással az SZDSZ két vezetője, Kóka János frakcióvezető és Retkes Attila elnök. A két politikus azután állt szóba egymással, hogy az elnök nyíltan Kóka lemondását követelte, és a parlamenti frakció és a pártvezetés viszonya elmérgesedett.
Vágólapra másolva!

Négyszemközt tárgyalt Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke Kóka Jánossal, a párt parlamenti frakcióvezetőjével - írja az MTI több szabad demokrata forrásra hivatkozva. A csütörtöki találkozó a Képviselői Irodaházban zajlott.

Részleteket egyelőre nem tudni, de a beszélgetés főként a két politikus nézeteltéréseiről és a frakcióvezetői posztról szólhatott. Retkes Attila megválasztása utáni - július 12-i - beszédében ugyanis nyíltan távozásra szólította fel Kókát. Később is ugyanezt kérte az ügyvivői testület nevében Kóka azonban ennek ellenére nem távozott a frakció éléről.

Az SZDSZ a június 7-i európai parlamenti választáson óriási vereséget szenvedett, messze az 5 százalékos küszöb alatt teljesítve mindössze a szavazatok 2,16 százalékát tudta megszerezni. Ezt követően mondott le Fodor Gábor pártelnök, többen távoztak a vezetésből, és több SZDSZ-es politikus szerint belharcok törtek ki a pártban.