Cége támogatását magyarázza Retkes

Vágólapra másolva!
Egy nappal az SZDSZ-en belüli korrupcióellenes harc meghirdetése után magyarázkodni kényszerült a párt új elnöke, Retkes Attila, miután egy blog rámutatott arra, hogy cége rendszeresen támogatáshoz jutott a Nemzeti Kulturális Alaptól, amelyben egy ideig Retkes is tevékenykedett. A cég 4,7 millió forintos támogatáshoz jutott abban az időszakban, amikor Retkes is tagja volt a testületnek, a konkrét pályázati döntésben azonban nem vett részt.
Vágólapra másolva!

Retkes Attila, az SZDSZ vasárnap megválasztott elnöke győzelmi beszédében bocsánatot kért a párthoz kötődő korrupciós ügyekért, és azt mondta, az SZDSZ-re a jövőben a korrupció árnyéka sem vetődhet. Egy nappal megválasztása után azonban máris magyarázkodni kényszerült cége közpénzfelhasználása miatt, miután a Checkpoint Charlie nevű blog beszámolt róla, hogy Retkes cégének, a Klasszikus és Jazz Lap-, Könyv- és Hanglemezkiadó Kft.-nek milliós támogatásokat ítélt meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Zenei Szakmai Kollégiuma, melynek az újdonsült SZDSZ-elnök is tagja volt egészen mostanáig.

2008-ban a testület összesen 4,7 millió forint támogatást ítélt meg Retkes cégének. Retkes az [origo]-nak azt mondta, a cége támogatásáról szóló döntésekben az NKA szabályzatának megfelelően nem vett részt. Ezt Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottság elnöke is megerősítette közleményében.

Az NKA 2008-ben vezette be azt a szabályt, hogy a kollégium azon tagjai, akik pályázó cégekben is szerepelnek, nem vehetnek részt az adott cégről szóló döntésben. 2009-től még tovább szigorodott a szabályozás: a kollégium tagjainak cégei egyáltalán nem pályázhatnak.

Összesen 47 millió forintot kapott Retkes cége

Az NKA összesítése szerint a Klasszikus és Jazz Lap-, Könyv- és Hanglemezkiadó Kft. összesen 47 millió forint támogatást kapott 2002 óta, ebből 38 millió forintot a zenei kollégium ítélt meg, a maradékot miniszteri döntéssel kapta meg a cég.

Retkes Attila 2008-ban lett a testület tagja, 2005-2006 között pedig a populáris zenekultúra ideiglenes kollégiumának tagja volt, ehhez a testülethez azonban egyszer sem pályázott a cég. A támogatást elsősorban a vállalat által kiadott Gramofon című jazz- és komolyzenei magazin kiadásáért, az ehhez kapcsolódó internetes oldalért, illetve zenei rendezvények és CD-k kiadásáért kapta a cég.

2009-ben Retkes Attila cége az új szabályozás miatt már nem pályázott, az Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszteri támogatásával ugyanakkor 5,2 millió forintot kapott. A miniszteri keret felhasználásáról az oktatási és kulturális miniszter saját hatáskörében dönthet.

Retkes szerint ez az ügy nem jelenti a korrupció árnyékát

Retkes Attila az [origo]-nak azt mondta, ez az ügy nem jelenti a korrupció árnyékát, mert a jogszabályoknak megfelelően vett részt a testület munkájában, a támogatások felhasználását pedig igazolni tudják. Kérdésünkre, hogy 2008-ban, amikor bekerült a kollégiumba, nem tartotta-e problémásnak, hogy egy olyan testület tagja lesz, mely a saját cégének juttatott támogatásokról dönt, Retkes azt mondta, ez azért nem volt probléma, mert betartotta a szabályokat. Retkes SZDSZ-elnökké választása miatt július 12-ei hatállyal lemondott kollégiumi tagságáról.