Mentelmi jogú érintettje lehet a terézvárosi ingatlanügynek

Vágólapra másolva!
Egy mentelmi joggal rendelkező személy érintettsége miatt helyezték át az ügyészséghez a terézvárosi ingatlaneladások miatt folyó nyomozást, de még nem dőlt el, valóban meggyanúsítanak-e bárkit is az ügyben. A Független Hírügynökség szerint Kékesi Tibor szocialista képviselő neve merült fel, de ezt az ügyészség nem erősítette meg.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg Kékesi Tibor országgyűlési képviselőt, illetve VI. kerületi önkormányzati képviselőt szeretné meghallgatni a Központi Nyomozó Főügyészség a terézvárosi ingatlanügyek kapcsán, ezért került át hozzájuk az ügy nyomozása - közölte Független Hírügynökség, amely ezt arra alapozza, hogy Kékesi az egyetlen olyan tagja a terézvárosi képviselőtestületnek, akit a rendőrség nem hallgathatott meg, mert országgyűlési képviselőként mentelmi joga van.

A Magyar Hírlap keddi számában írt arról, hogy a terézvárosi ingatlanokkal kapcsolatos, hűtlen kezelés miatt eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) indult öt nyomozást egyesítették, majd áthelyezték a nyomozó ügyészséghez. Ennek oka, hogy felmerült egy mentelmi joggal rendelkező személy érintettsége, de a lap nem írta, hogy ki az.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza az [origo] kérdésére megerősítette, hogy a nyomozás azért került hozzájuk, mert felmerült egy mentelmi joggal rendelkező személy érintettsége. Azonban a szóvivő nem kívánta megnevezni, kiről van szó, mert mint mondta, még az sem biztos, hogy valóban sor kerül egy mentelmi joggal rendelkező személy meghallgatására.

"Egyelőre vizsgáljuk a rendőrség által megküldött, nem csekély mennyiségű iratokat, és csak ezek alapján fog kiderülni, tényleg fennáll-e a megalapozott gyanú, hogy egy országgyűlési képviselő is érintett, és ha igen, milyen további nyomozati cselekményekre van szükség" - mondta a szóvivő.

A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt nyomoz a korábban a Terézváros tulajdonában lévő Andrássy út 47. szám alatti épület eladása ügyében. Fazekas megerősítette, hogy a rendőrség eddig Verók István terézvárosi polgármesterrel együtt 12 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyekben, azonban az egyesített nyomozások különböző stádiumban vannak. A gyanú szerint a kerületben több értékes ingatlant is áron alul értékesített az önkormányzat, de felmerült kenőpénz gyanúja is.

Kékesi Tibor a Független Hírügynökség megkeresésére annyit mondott, hogy az újabb fordulatról csak az újságokból hallott és nem szeretne nyilatkozni az ügyben.