Körülményes lenne a budapesti pontonhíd

Vágólapra másolva!
Csak egyirányú, 30 kilométer per órás forgalmat lenne képes átengedni az a pontonhíd, amelyen egy elképzelés szerint az autós forgalmat vezetnék át a Margit híd egy éven át tartó felújítása alatt. A híd csak nappal működhetne, üzemeltetése napi 20 millió forintba kerülne, és egy órába tartana szétszedni, hogy hajókat engedhessen át. A hídról kedden tartottak egyeztetést a lehetséges helyszínen, a Duna partján.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött az egyeztetés arról az esetleges pontonhídról, amellyel a Margit hidat váltanák ki a felújítás idejére a fővárosban. A Honvédelmi Minisztérium és a fővárosi önkormányzat szakemberei a tervezett pontonhíd helyszínén, a Széchenyi rakparton, a Parlament közelében tartottak szemlét kedden.

A hídnak egy évig kellene működnie - amíg a Margit híd felújítása befejeződik. Nyers József ezredes, a szentesi műszaki zászlóalj parancsnoka közölte: a honvédség képes a pontonhidat megépíteni a Dunán, ehhez megvan a technikai felszereltsége és tapasztalata.

A Honvédelmi Minisztérium ugyanakkor korábban azt közölte, hogy naponta legalább 20 millió forintba kerülne egy pontonhíd a Dunán. A tárca közleménye szerint a 20 millió forintos összeg ráadásul még nem tartalmazza az eszközök karbantartásának és évszaki felkészítésének költségeit.

A minisztérium szerint egy ilyen jellegű híd üzemeltetéséhez állandó, kiképzett személyzetre van szükség, amellyel kizárólag a Magyar Honvédség rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a váltásokkal együtt minimum 480 emberre van szükség a híd működtetéséhez.

Komoly korlátok

Nyers József ezredes szerint az esetleges pontonhídnak meglehetősen komoly technikai korlátai lennének. Csak egyirányú forgalom valósulhatna meg rajta, és a közvilágítás hiánya miatt csak nappal lehetne használni. A hídon egy óra alatt egy irányba mintegy 600-800 autó kelhetne át. A szerkezeten legfeljebb 30 kilométer per órával lehetne áthajtani, 20-30 méteres követési távolsággal.

A híd teljes szélessége mintegy 8 méter lenne, amiből a pályaszélesség 6,5 méter. A hossza 360 méter, a teherbírása 60 tonna lenne - részletezte a szakember. A híd működtetésénél számos veszéllyel is számolni kell, ilyen például áradáskor a hordalék, télen a jégzajlás, de a vízszint változása is problémás lehet például a le- és felhajtó miatt.

Ezzel kapcsolatban az ezredes elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a hidat időnként meg kell nyitni, hogy a hordalékot elengedjék, a le- és felhajtót pedig úgy oldanák meg, hogy nem közvetlenül, hanem egy uszályról építenék ki a hídra vezető rámpát. A hajók átkelésekor a hidat 1-1 órára zárnák le, vagyis 1 órába kerül, amíg megnyitják, s újabb 1 órába, amíg összecsukják.

A híd helyét még pontosítani kell, de valószínűleg a Lánchíd és a Margit híd között helyezhetnék el - mondta az ezredes. Az ötletet, hogy a Margit híd építése alatt pontonhídon vezessék át a forgalmat, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes vetette fel korábban.

A Margit híd teljes lezárására az augusztus 20-ai ünnepségek után kerül sor. A következő naptól már csak tömegközlekedési járművek használhatják a hidat a rekonstrukció ideje alatt. A városvezetés korábban ismertetett elképzelései szerint a jövő év szeptemberétől ismét megindulhatna a közúti forgalom a hídon.