Oszkó kirúgta a vagyonkezelő főnökét

Vágólapra másolva!
Több hét lebegtetés után Oszkó Péter pénzügyminiszter kedd délután hivatalosan is közölte Tátrai Miklóssal, az utóbbi hónapokban több ügy miatt is magyarázkodásra kényszerülő vagyonkezelő vezetőjével, hogy meneszti posztjáról. Tátrai szerint aggályos a pénzügyminiszter eljárása, ezért bírósághoz fordul. A vagyonkezelő vezetőjének széke az után kezdett el inogni, hogy született egy elmarasztaló belső jelentés, majd a pénzügyőrség is nyomozni kezdett számviteli fegyelem megsértése miatt.
Vágólapra másolva!

Kedden délután találkozott Oszkó Péter pénzügyminiszter Tátrai Miklóssal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójával, és a megbeszélést követően Tátrai a Pénzügyminisztérium előtt várakozó újságíróknak elmondta, hogy felállították székéből. Tátrai közölte, hogy Oszkó rendkívüli felmondással menesztette, az indoklás pedig az volt, hogy nem jó közöttük az együttműködés.

Az MNV távozó vezetője szerint jogilag aggályos módon járt el vele szemben a pénzügyminiszter, ezért bírósághoz fog fordulni. Tátrai nem részletezte az aggályait. Elmondta azt is, hogy Oszkó olyan megoldást választott, amellyel nem kap végkielégítést.

Tátrai Miklós munkaviszonyát ugyanis a pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szüntette meg, így a jogszabályi előírások szerint nem jár neki a végkielégítés. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint Tátrai munkaviszonya július 14-i hatállyal szűnik meg. A közlemény szerint a pénzügyminiszter a döntését azzal indokolta, hogy az MNV Zrt. belső szabályzatai, beszámolói rendre késve, sokszor hibásan készültek el. Az MNV késett azoknak az információknak a megadásával is, amelyek a vagyonkezelő munkájához kellettek. Ráadásul az MNV tevékenységét kritizálta az Állami Számvevőszék, illetve az ombudmasni hivatal is - írja a közlemény, amely szerint Oszkó hamarosan dönt Tátrai utódjáról.

Tátrai Miklós az MTV Az Este című műsorában azt mondta, hogy nem tekinti bukásnak a menesztését. Szerinte arról van szó, hogy "van valaki, aki úgy ítélte meg nemcsak az ő, de a vele együtt dolgozó négyszáz ember munkáját hogy az nem megfelelő". Mint mondta, a nemzeti vagyonkezelő politikai csatározás áldozata lett, és megismételte, hogy munkaügyi pert fog indítani, amelyben kéri a felmondás jogszerűtlenségének megállapítását.

Tátrai menesztése hetek óta a levegőben lógott, a pénzügyminiszter azonban még kedd reggel a Nap-keltében is többször megkerülte azt a kérdést, hogy meneszteni fogja-e az MNV-vezért. Mindössze annyit mondott, először a vezérigazgatóval szeretne beszélni, és csak utána tájékoztatják a nyilvánosságot. Oszkó hozzátette: múlt kedden már találkozott az MNV vezérigazgatójával, a hét további részét külföldön töltötte, de most szeretne pontot tenni az ügy végére.

Oszkó és Tátrai múlt keddi találkozójáról az MNV egyik név nélkül nyilatkozó munkatársa korábban azt mondta az [origo]-nak, hogy a pénzügyminiszter jelezte, megingott a bizalma a vezérigazgatóban. Az MNV munkatársa szerint a pénzügyminiszter az együttműködést hiányolta Tátraitól, a tárgyalás részleteiről azonban nem tudott beszámolni. Egy kormányzati forrásunk pedig a múlt héten úgy fogalmazott, hogy Tátrai kirúgása a levegőben lóg. A PM azonban ezekre az információkra múlt héten nem reagált.

A 2008. január elsejével - az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet jogutódaként - létrejött MNV Zrt. működését az elmúlt hetekben számos kritika érte. Többek között a sukorói ingatlancsere, illetve a bábolnai privatizáció miatt. Tátrai szerint konkrét ügyekről nem volt szó a keddi beszélgetésen, amelyen Oszkó közölte vele a menesztését.

További muníciót adott a Tátrai menesztéséről szóló találgatásokhoz, hogy az ügyészség június 19-én nyomozást rendelt el arra a jelentésre hivatkozva, amelyet az MNV ellenőrző bizottsága készített a vagyonkezelő tavalyi működéséről. A jelentés többek között megállapítja, hogy a MNV tavaly nem rendelkezett vagyonnyilvántartással, nem tette átláthatóvá, hogy milyen vagyonelemek felett rendelkezik. (Az erről szóló cikkünket itt találja.)