Hőségriasztást rendelt el szerdától a tisztifőorvos

Vágólapra másolva!
Szerdától várhatóan meghaladja a napi középhőmérséklet a 25 Celsius fokot, ezért kettes fokozatú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos, az OMSZ pedig UV-B riasztást adott ki. Azt javasolják, hogy mindenki igyon sok vizet, kerülje a napot, és nappalra sötétítsen be otthon, hogy megússza a hőgutát.
Vágólapra másolva!

Kettes fokozatú hőségriasztást rendelt el szerdától Falus Ferenc országos tisztifőorvos. Az előrejelzések szerint a napi középhőmérséklet sokfelé meghaladja majd a 25 fokot, napközben pedig 35 fok feletti csúcshőmérsékletet is mérhetnek.

Az ÁNTSZ figyelmeztetett, hogy a nagy melegben fontos a folyamatos folyadékpótlás, délben legyen mindenki hűvös helyen, és az idősekre, a betegekre és a kisgyermekekre ezekben a napokban különös figyelmet kell fordítani. Azt javasolják, hogy az emberek akadályozzák meg a lakások felmelegedését: nappal csukják be az ajtót, ablakot és sötétítsenek be, este, éjszaka pedig érdemes átszellőztetni a helyiségeket - közölte hétfőn az ÁNTSZ.

Locsolás, hűtött helyiségek

Az országos tisztifőorvos felkérte az egészségügyi intézményeket, a mentőket, önkormányzatokat, hogy tegyék meg a szükséges megelőző intézkedéseket. Az esti órákban locsolják a közterületeket, illetve tegyék közzé a légkondicionált helyiségek listáját, ahová bárki bemehet.

A hőségriasztás első fokozatát akkor adja ki az országos tisztifőorvos, ha a napi középhőmérséklet meghaladja a 25 Celsius-fokot. A második fokozatú készültséget akkor rendelik el, ha a napi középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő nap eléri vagy meghaladja a napi 25 Celsius-fokot, vagy legalább egy napra eléri a 27 fokot. A harmadik fokozatot, a riadójelzést akkor adják ki, ha a napi középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. A rendkívüli meleg miatt jelentősen nő a halálozások száma, a harmadfokú riasztási értékeknél, akár harmadával több ember halhat meg, mint egy hűvösebb napon.

Le is éghetünk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn UV-B riasztást adott ki, mivel a héten extrém magas, akár a 8,3-as értéket is meghaladó UV-B sugárzásra kell számítani az ország egész területén. Azt javasolják, hogy 11 és 15 óra között mindenki kerülje a napozást és ezen az időszakon kívül is használjon fényvédő krémet, illetve ügyeljen a leégés elleni védelemre. Ilyen erős UV-B sugárzásnál már 15 percnél kevesebb idő is elegendő ahhoz, hogy normál bőrtípusnál bőrpír keletkezzen - figyelmeztet az OMSZ.