Tükröződő ablaküveg dönthet a Balla-gyilkosság perében

Vágólapra másolva!
A Balla-gyilkosság vádlottjának ügyvédje, Magyar György szerint a védelem álláspontját erősíti a hétfőn lefolytatott helyszíni szemle. Kiderült, hogy nem lehet belátni a meggyilkolt önkormányzati képviselő ablakán, így a védő szerint a szoba belsejéről pontos leírást adó férfinak bent kellett járnia a házban. A gyilkossággal a képviselő fiát vádolják, és a bíróság egyelőre nem függesztette fel az ellene folyó eljárást. Az ügyvéd szerint azonban előbb-utóbb helyet cserél a vádlott és a tanú.
Vágólapra másolva!

A helyszíni bizonyítás megállapítása szerint kívülről nem láthatott be tisztán a 2007 húsvétján meggyilkolt debreceni önkormányzati képviselő, Balla Irma lakásának ablakán az a férfi, aki hétfői vallomásában részletesen leírta a lakás berendezését - mondta az [origo] érdeklődésére Magyar György ügyvéd, a képviselő gyilkossággal megvádolt fiának, S. Sándornak a védője, aki hangsúlyozta, hogy a bizonyítás részleteiről nem beszélhet.

Az eljárásban tanúként meghallgatott, büntetett előéletű D. Lajos jelenleg más bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban van. Közvetlenül a gyilkosság előtt segédmunkásként dolgozott a Balla Irma háza melletti telken folyó építkezésen. Állítása szerint munka közben látott be az ablakon, de Magyar György szerint a helyszíni szemle megerősíti azt a védői álláspontot, hogy ez nem lehetséges, vagyis D. Lajosnak bent kellett járnia a lakásban.

Az ügyvéd hétfőn azt indítványozta, hogy a bíróság függessze fel az eljárást, hogy megindulhasson a nyomozás D. László ellen. Ezt a bíróság elutasította, a bíró úgy döntött, hogy végig kívánja vinni a bizonyítási eljárást és - hacsak az ügyészség nem ejti a vádat - ítéletet kíván hozni az ügyben. A döntést Magyar megfellebbezte, erről az ítélőtáblának kell döntenie, várhatóan két hét múlva. "Előbb-utóbb meggyőződésem szerint helycsere lesz, Sándor lesz a tanú, és D. Lajos a vádlott" - mondta az ügyvéd.

D. Lajost egy másik, vagyon elleni bűncselekmény miatt fogták el, de három vallomást is tett a Balla-ügyről, a városi rendőrkapitány és az emberölési ügyben eljáró ügyész jelenlétében. Ezeknek a vallomásoknak a nyilvánosságra hozatalához nem járult hozzá. A hétfői tárgyaláson azonban kiderült, hogy a férfi pontos leírást adott Balla Irma mobiltelefonjáról is, amit azon az útvonalon találtak meg, amelyen a férfi hazajárt az építkezésről.

A gyilkosság után egy nappal az [origo] munkatársai is jártak a helyszínen (az erről szóló cikkünket itt olvashatja), és azt tapasztalták, hogy az üveg tükröződése miatt csak közvetlen közelről lehetett belátni a ház udvarra néző ablakán. A gyilkosság idején az építkezés miatt gyakorlatilag egybe volt nyitva a két szomszédos telek, különösebb nehézség nélkül lehetett átjutni Balla Irma házának udvarára.