Az SZDSZ önfelemésztése ellenére sem lép ki Horn

Vágólapra másolva!
Nem lép ki az SZDSZ-ből Horn Gábor, a párt képviselője, aki szerint még lehet változtatni az "önfelemésztő" folyamaton. A politikus ugyanakkor bírálta a párt új elnökét.
Vágólapra másolva!

Nagyon nehéz helyzetben van az SZDSZ, amely felemészti saját magát - erről beszélt az MTV Az Este című műsorában Horn Gábor, a párt országgyűlési képviselője. Ennek ellenére, mint mondta, nem lép ki a pártból, ameddig lehetőséget lát arra, hogy ezen még változtatni lehet.

A saját magát felemésztő SZDSZ eljutott végül oda, hogy a megválasztott elnöke "bocsánatot kér az elmúlt húsz évért" - utalt Retkes Attila új SZDSZ-elnök hétvégi beszédére Horn, amelyben a frissen megválasztott vezető bocsánatot kért a korrupciós ügyekért, a határon túli magyarság elhanyagolásáért, valamint a párt egyes vezetőinek arroganciájáért. Hozzátette, az új elnök "rossz antréja" csak következménye a folyamatnak, nem pedig az oka.

A kilépési hullámról Horn azt mondta: sok fontos ember hagyta el a pártot, akik - még ha az utóbbi években tevékenyen nem is vettek részt a párt munkájában - meghatározó egyéniségei voltak a szervezetnek.

A június 7-i európai parlamenti kudarc után sem tudja az SZDSZ megoldani a problémáit, ehhez "nagy bölcsesség kellene, amit én nem érzékelek, hogy lenne" - mondta Horn. Szerinte a párt hitt abban, hogy "igaza van" olyan kérdésekben, mint például az egészségügyi reform, közben viszont elvesztette a kapcsolatot a választóival. "Ebben nekem is felelősségem van" - jegyezte meg Horn.

Kedden jelentették be, hogy lemondott a párt borsodi és szabolcsi elnöke, egy nappal korábban pedig az SZDSZ több egykori alapítója és tagja - köztük Konrád György, Hodosán Róza, Iványi Gábor, Rajk László -közös levélben tudatta, hogy távoznak a pártból.