Lendvai: Körülbelül ezt vártuk

Vágólapra másolva!
Nagyjából ezt vártuk, de a Jobbik eredménye tragikus - értékelte az európai parlamenti választások eredményét Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Mindössze 17,4 százalék szavazott az MSZP-re az európai parlamenti választásokon, így csupán négy képviselőt küldhet Brüsszelbe - csak eggyel többet mint a Jobbik.
Vágólapra másolva!

"Az ország iránti felelősségtől hajtva folytatjuk a kormányzást" - jelentette ki az eredmények bejelentése után Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Lendvai szerint a választási eredmény részben hozta a papírformát, az MSZP körülbelül annyi mandátumra számított, amennyit végül kapott. Az eredmény ugyanakkor meglepetést is hozott, hiszen a Jobbik többet tudott kihasítani a Fidesz mandátumaiból, mint azt a közvélemény-kutatások előre jelezték, illetve a részvétel is alacsonyabb volt a vártnál - fogalmazott a pártelnök.

A részvételi adatok Lendvai szerint azt jelzik, hogy a választók még kivárnak, nem tudják, melyik program mellett tegyék le a voksukat. A Fideszét nem ismerik - állította a pártelnök -, míg az MSZP és a kormány programjának még nem látják az eredményeit, hiszen például még csak most vannak a parlament előtt az adótörvények változásai, illetve a lakáshiteleseket kisegítő törvény módosítása.

A választás drámai figyelmeztetés is, hiszen korábban elképzelhetetlen mértékben megerősödött a Jobbik - mondta Lendvai, aki szerint ebből minden politikai pártnak le kell vonnia a tanulságokat.

A Fidesznek szerinte azzal kell elszámolnia, hogy engedte megerősödni a radikálisokat, megtűrte rendezvényein az árpádsávos zászlókat, illetve az önkormányzatokban együttműködik a Jobbikkal. Lendvai azt mondta, a pártoknak megoldást kell találniuk a szociális feszültségekre és a közbiztonság javítására, mert jelenleg az emberek a populistáktól leegyszerűsített és veszélyes válaszokat kapnak a valós problémákra.

Az igazi veszteség nem az MSZP-t érte - mondta később újságíróknak Göncz Kinga, a szocialisták listavezetője. Úgy fogalmazott, hogy a Jobbik három mandátumával három hely elveszett a magyar érdekek számára, mert szerinte a radikális jobboldali párt elvei messze állnak azoktól az értékektől, amelyekre Európa épül.