Kártérítést kapnak ok nélkül fogyatékosként nevelt gyerekek

Vágólapra másolva!
Egymillió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság két olyan gyereknek, akiket indokolatlanul nyilvánítottak fogyatékosnak - írja a Népszabadság. A bíróság szerint megsértették az alkotmányos jogait a gyerekeknek, akikről független szakértők megállapították, hogy normál képességűek.
Vágólapra másolva!

Első fokon megnyert egy pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, melyet gyerekek indokolatlan fogyatékosság nyilvánítása miatt indítottak - olvasható a csütörtöki Népszabadságban. A bíróság két gyereknek egy-egymillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg, és megállapította, hogy a megyei önkormányzat, a fenntartásában működő, tanulási képességeket vizsgáló bizottság és a nyíregyházi Göllesz Viktor Speciális Szakiskola és Általános Iskola megsértette a gyerekek alkotmányos jogait.

2005-ben kezdődött az ügy: Mohácsi Viktória SZDSZ-es európai parlamenti képviselő 66 olyan gyerek érdekében lépett fel, akikről felmerült, hogy nem képességeik miatt nyilváníthatták őket fogyatékossá. Mindannyian kormányzati ösztöndíjakat kaptak és speciális iskolába jártak. Független szakértőket kértek fel, akik 47 gyerekről megállapították, hogy átlagos képességűek - írja Népszabadság. 12 szülő vállalta a pereskedést. A mostani ítélet az első, amelyben a bíróság igazat adott a szülőknek és megítélte a kártérítést.

Mohácsi Viktória azt állítja: a perek során atrocitások érték a szülőket, szerinte egyes önkormányzatok például segélyek megvonásával próbáltak nyomást gyakorolni a családokra.